Magyarország
Jogtalan jegyértékesítés miatt tizennégy millió forint bírságot kapott a BKK
A fel nem használt jegyek eladásából származó 14 millió forintot visszatérítené a vásárlóknak a BKK.
Tizennégy millió forint bírságot szabott ki a fővárosi kormányhivatal a Budapesti Közlekedési Központra (BKK), mert a társaság úgy értékesített jegyet a repülőtéri járatára április és október között, hogy az a koronavírus-járvány miatt nem is közlekedett.
A kormányhivatal az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a fogyasztóvédelmi eljárás megállapította, hogy a BKK tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben, amely során több mint 14 millió forinttal károsította meg a vásárlókat.
A közlekedési társaság akkor járt volna el megfelelően, ha a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és Deák Ferenc tér között közlekedő, 100E jelzésű járat közlekedtetésének felfüggesztésekor a jegyek értékesítését is felfüggesztette volna – tették hozzá.
A BKK korábbi tájékoztatása szerint a 100E közlekedésének leállásáról tavasszal tájékoztatták az utasokat, de mivel a leállást rövid időre tervezték, továbbra is lehetett elővételben jegyet váltani a járatra. A félreértések elkerüléséért többi között a pénztárakban tájékoztatták erről a vásárlókat, július óta pedig a fel nem használt jegyek teljes vételárát visszatérítik. Ennek ellenére az elmúlt fél évben több mint 15 ezren vásároltak repülőtéri vonaljegyet.
A további felesleges vásárlások megelőzéséért október elején módosították a jegyértékesítő automaták szoftverét, így azóta már nem vásárolható azokban jegy a 100E járatra.
Közölték akkor azt is, hogy a társaság elismeri a felelősségét, a fel nem használt jegyek eladásából származó 14 millió forintot visszatérítik a vásárlóknak, illetve jótékony célra fordítják.
A fővárosi kormányhivatal október 7-én indított eljárást a BKK ellen a repülőtéri járat jegyértékesítése miatt.
(MTI)
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években