Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Súlyosan érintené a karácsonyi zárva tartás az éttermeket

Létrehozva:

A bejelentett támogatás a túléléshez is kevés.

Az éttermek egy része a bezárás helyett inkább az ételkiszállítást választja, a karácsonyi időszak esetleges kiesése nagyon súlyosan érintené az ágazatot – mondta a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) elnöke az MTI-nek szerdán.

Gál Pál Zoltán szerint az éttermek a járvány tavaszi, első hullámában már megfelelő tapasztalatot szereztek az ételkiszállításban, így várhatóan sem logisztikai, sem felkészülési problémát nem okoz a szerdától hatályos szigorítás.

Az a nagy kérdés, hogy karácsonykor újranyithatnak-e majd az éttermek országszerte. A kormány ugyan most ezzel számol, de ha mégis kiesik a hagyományosan jelentős forgalmat adó ünnepi időszak a vendéglátás idei árbevételéből, az nagyon súlyosan érintené az ágazatot. A most bejelentett támogatás ahhoz kevés lenne, hogy a túlélést biztosítsa – mondta Gál.

Eddig sem volt kedvező az ágazat helyzete, hiszen a turizmus visszaesésével a vidéki vendéglátás idei árbevétele az első háromnegyedévben jelentősen csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a budapesti éttermeknél pedig még ennél is rosszabb volt a helyzet. Az éttermek bíznak benne, hogy a karácsonyi-szilveszteri időszakban újra nyitva lehetnek.

A VIMOSZ arra tett javaslatot, hogy a teljes turisztikai ágazat kiszámítható támogatást kaphasson a kieső időszakra.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink