Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Online várja a nézőket idén, ingyen látható filmekkel is a Verzió Filmfesztivál

Létrehozva:

Egy kocka a 76 nap című kínai filmből: a vírus által elsőként elsöpört, karanténba zárt Vuhan mindennapjait, emberi drámáit mutatja be. Ez a fesztivál nyitófilmje Fotó: Verzió Filmfesztivál

A járvány miatt ugyan az online térbe kényszerül a 17. Verzió Filmfesztivál, de már elkezdődtek a filmvetítések: 12 napon keresztül, egészen november 22-ig lehet majd megnézni 39 ország összesen 50 alkotását. A fesztiválról Gyureskó Enikő szervezővel beszélgettünk.

A koronavírus-járvány itt is közbeszólt. Hogyan oldották meg a fesztiválszervezést?

Március óta készülünk arra, hogy idén más típusú fesztivált kell tartanunk, sokáig azt nem tudtuk, hogy lehet-e majd hibridfesztivált tartani, amikor is a program egy része online is megtekinthető, kisebb vetítésszámmal pedig esetleg moziban is. Végül szeptemberben döntöttünk úgy, hogy teljesen az online térben tartjuk majd az idei fesztivált, ami új dolog, de nemzetközi szinten láttunk példákat, hogy hogyan lehet ezt jól megoldani. Sikerült egy olyan platformot létrehozni, ami nagyon felhasználóbarát és a filmkészítők szempontjából biztonságos is. A koronavírus-járvány miatt a fesztivál is hosszabb lett, mert úgy gondoltuk, hogy kell az a két hét, hogy az emberek minél több filmet meg tudjanak nézni. A nézők számára most vannak ingyenesen nézhető filmek is, amik többségében magyar filmek, de például a Walls című rövidfilm is ingyenes, ami a fehérorosz helyzetet mutatja be.

 

Milyen filmeket nézhet meg a nagyérdemű?

A magyar filmek közül összesen nyolc darab van, köztük például Barta Tamás Siess haza vár a mama című filmje, vagy Szekeres Csaba Hűség című filmje, ami egy Alzheimer-kóros asszonyról és a férjével való viszonyáról szól. Ezen kívül a Visszatérés Epipóba című filmet is meg lehet majd nézni.

 

Mennyire marad meg a személyes kontaktus a fesztivál alatt?

Ami fontos része egy filmfesztiválnak, az a filmkészítőkkel való beszélgetés. A Verzión rengeteg közönségtalálkozót és kerekasztalokat szervezünk szakértőkkel. Ettől idén sem akartunk megválni, úgyhogy ezeket megtartjuk, de online a honlapunkon és a Facebookon fogjuk élőben közvetíteni ezeket a beszélgetéseinket, a nézők pedig chaten kérdezhetnek majd tőlük, sőt videóüzenetet is hagyhatnak a honlapon keresztül, és erre ugyanilyen formában tud válaszolni a filmkészítő. Ez egy új, izgalmas funkciója a honlapunknak.

 

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink