Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Már a halottasházban sincs hely egy erdélyi városban a járvány miatt

Létrehozva:

Forrás: Shutterstock

Egyre nehezebb helyzetbe kerül a Szeben megyei egészségügy.

A Főtér.ro szerint a helyzetre jellemző, hogy a megyeszékhelyen, Nagyszebenben annyira berobbant a koronavírus-járvány, hogy mostanra megtelt a patológiai intézet halottasháza is.

Ezt úgy próbálják orvosolni, hogy egy helyi cég a járványtani előírásoknak megfelelő konténert adott az intézetnek, a jövőben abban tárolják a koronavírus-fertőzés szövődményeiben elhunyt páciensek holttesteit.

Nagyszebenben azt követően vált kritikussá a helyzet, hogy az elmúlt héten voltak napok, amikor a megyében tízen, tizenöten hunytak el a Covid-19 szövődményeiben, miközben a patológiának is otthont adó épület igen szűkös, a halottasház kapacitása 10-12 fő.

A megye egyébként a legfertőzöttebbek közé tartozik Romániában. Kedden majdnem 7 ezrelékes volt a fertőzöttségi arány, míg Nagyszebenben ennél is nagyobb, 11 ezrelékes. Emiatt van olyan kórház, ahol a koronavírusos betegek ápolására elkülönített helyek is beteltek: a szebeni sürgősségi kórházban mind a 177 ágy foglalt – úgy, hogy néhány hete ezen a problémán is konténerek üzembe állításával próbáltak segíteni.

Legnépszerűbb cikkeink