Nagyvilág
Bibliai királyság várának romjaira bukkantak Izraelben
A várat 3000 éve, Dávid és Salamon király korában építették.
Háromezeréves várromot találtak a Golán-fennsíkon, az erőd a Bibiában is szereplő Gesúr királysághoz tartozhatott – jelentette a Háárec című újság honlapja szerdán.
A hatalmas erődítményre egy hónappal ezelőtt bukkantak, amikor a fennsíkon lévő Hispin falu bővítése előtt régészeti feltárásba kezdtek. A feltárásokat az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) vezeti.
A nagyjából egyhektáros területen, egy domb tetején, az El-Al patak gázlója fölé emelt ókori várat hatalmas bazaltsziklákból építették, falai 1-1,5 méter vastagok voltak.
Egykori urai a magaslatról ellenőrizhették a környező vidéket és az édesvízforrásokat. Az ásatáson két gyűrűt és egy doboló, valószínűleg termékenységistennőt ábrázoló szobrot is találtak, egy bazaltsziklába két, karjait szétvető agancsos figurát véstek.
Az ilyen figurákat a Gesúrban is jellemző holdisten kultuszával azonosítják, és ezért úgy vélik a régészek, hogy Gesúr királyságának nyomait találták meg. Hasonló elemeket leltek korábban a Kinneret északi partjánál E-Tellnél, egy szintén Gesúrhoz köthető vaskori lelőhely feltárásán is.
A Kinnerettől északra korában megtalált települést Gesúr egykori fővárosának tekintik, és az ettől 15 kilométerre Hispinnél előbukkant erődítmény ennek a királyságnak lehetett a része. „A Hispinben fellelt alakok kevésbé kidolgozottak, de egyértelműen ugyanannak az istennek az ábrázolásai” – vélekedett az ásatásokat vezető Barak Cin régész.
A Biblián kívül kevés ismeretünk van a Gesúr nevű városállamról, a régészeti maradványok alapján szarvakat viselő holdistent imádtak, és egyelőre nem sikerült tárgyi bizonyítékot találni vitatott kapcsolatukra az ősi izraelitákkal vagy Dávid és Salamon királyságával.
A helyszínen talált cserepek korának elemzése alapján a korai vaskorban, az i.e. 11-10. században épült az erőd; ez a bibliai időszámítás szerint Dávid és Salamon király kora, az az időszak, amikor a Biblia ezt a királyságot több ízben is említi.
A Biblia szerint a mai Észak-Izraelben található Gesúr városállam Dávid király szövetségese volt i.e. 1000 körül, Dávid a Talmaj nevű gesúri király Makaa nevű lányát feleségül vette, és a fiuk volt Absolon.
A tudósok egyelőre vitatkoznak azon, hogy Gesúr lakói valójában izraeliták voltak-e, vagy az arámi kultúrához tartoztak, amelynek középpontjában a közeli Damaszkusz királyság állt, ahol a holdistennek hódoltak.
A szakértők egy része szerint a Biblia erre vonatkozó részei az i.e. 7. század körül születtek, és az akkori állapotokat vetíthették vissza több száz évvel korábbra.
A feltárást a környéken élő önkéntesek tucatjai segítették munkájukkal, és az IAA megígérte, hogy a helyszín megőrzése és látogathatóvá tétele érdekében megváltoztatják Hispin környékének fejlesztési terveit.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt