Nagyvilág
Lassul a járvány terjedése Franciaországban
Olivier Véran francia egészségügyi miniszter szerint Franciaországban lelassult a koronavírus-járvány terjedése, de még túl korai lenne a tíz napja kihirdetett általános karantén következtetéseit levonni.
A meghozott intézkedéseknek köszönhetően „megfigyelhető a járvány terjedésének lassulása, de még túl korai a lezárás következtetéseit levonni” – mondta vasárnap a tárcavezető a France Inter közrádióban, miközben az előző nap 306-tal 40 ezer fölé emelkedett az elhunytak száma, a napi esetszám pedig pénteken több mint 60 ezerrel újabb rekordot döntött.
A miniszter elmondta: az általános karantén előtti két hét hétben az éttermek és a bárok bezárása a nagyvárosokban, valamint az éjszakai kijárási tilalom hatékonynak bizonyult, de nem elégségesnek. Az elmúlt héten már csak 20 százalékkal emelkedett a napi esetszám az azt megelőző hetek jóval jelentősebb emelkedése után – hangsúlyozta a kormánytag.
Olivier Véran szerint ha a kormány nem rendelt volna el újabb szigorításokat, a járvány még gyorsabban és még nagyobb erővel terjedt volna, s „az egészségügyi következmények még tragikusabbak lettek volna a jelenleginél”.
Elmondta, hogy míg az első hullámban több mint 30 ezren, a jelenlegi hullámban eddig 9 ezren veszítették életüket, és jelenleg 4400 súlyos beteg van a kórházakban.
„A jövő hét végére már olyan biztos adataink lesznek, amelyek alapján megítélhető a helyzet, de a betegfelvétel a kórházakban és az intenzív osztályokon még mindenképpen nőni fog a következő napokban, hiszen a jelenlegi számok még a lezárás előtti járványügyi helyzetet tükrözik vissza” – hívta fel a figyelmet.
A kormány előzetes bejelentése szerint a járvány második hulláma november közepén fog tetőzni mintegy 6 ezer súlyos beteggel.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt