Magyarország
Huszonhétmilliót csalt ki műszaki cikkek rendelésével egy kaposvári bűnbanda
Személyes adatokkal visszaélve több mint 27 millió forintot csalt ki egy kaposvári bűnbanda az egyik legnagyobb magyarországi távközlési szolgáltatótól – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon.
Azt írták: az elkövetők 2018 végétől 68 ember adatait jogtalanul megszerezve és felhasználva rendeltek műszaki cikkeket, köztük mobiltelefonokat és televíziókat egy ismert magyarországi távközlési szolgáltatótól.
A megrendelt termékeket a bűncselekményben részt vevő futárok nem az ügyfelek címére szállították, hanem az elkövetőknek kézbesítették.
A nyomozók hat – 22 és 47 év közötti – megrendelőt, valamint két, a bűncselekményekben társtettesként részt vevő, 28 és 32 éves futárt hallgattak ki személyes adattal való visszaélés, hamis magánokirat felhasználása, valamint információs rendszer felhasználásával jelentős kárt okozó csalás megalapozott gyanúja miatt.
A rendőrök a nyomozást befejezték, az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték el a Kaposvári Járási Ügyészségnek – ismertették.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt