Kiemelt hírek
A baloldal visszaszerezte Bolívia irányítását
Morales megbukott, de pártja nagyot nyert. Nem lett második forduló.
Vasárnap iktatják be Bolívia elnökének Luis Arcét, a Mozgalom a Szocializmusért (MAS) jelöltjét, aki októberben nyerte meg az elnökválasztást. Az 57 éves Arce korábban gazdasági miniszterként szolgált Evo Morales elnöksége alatt.
A 2020-as választást időpontját, a járványügyi helyzetre hivatkozva, háromszor is megváltoztatták. Először 2020 márciusában lett volna, ezt 2020 szeptemberére változtatták, majd október 18-ára módosították.
Arce a szavazatok 53 százalékával nyert, ezért nem szükséges második fordulót tartani.
A bolívia elnöki tisztség Morales bukásával üresedett meg. A korábbi elnök 2016-ban népszavazásra terjesztett alkotmánymódosítási kísérlettel kívánta elérni, hogy 2019-ben a negyedik ciklusáért indulhasson. Bár a népszavazáson ezt elutasították, Morales mégis elindult, és nyert is legfőbb ellenfele, a jobboldali Carlos Mesa előtt.
A választások tisztaságát az Amerikai Államok Szervezete (OAS) rögtön megkérdőjelezte, az utcákat pedig ellepték a Morales-ellenes tüntetők, akik új választás kiírását követelték. Morales végül a hadsereg nyomására távozott Álvaro García Linera alelnökkel együtt, az ügyvivő elnöknek Jeanine Áñez Chávez korábban szenátusi elnököt tették meg.
Makai Maxim
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt