Magyarország
Három és fél év börtönt kértek a Dózsa György úti baleset okozójára korrupció miatt
M.Richárd hosszú bűnlajstromot tudhat a magáénak.
Három és fél év börtönt kértek korrupciós ügyek miatt M. Richárd, a Dózsa György úti baleset okozója ellen – írta a 444.
M. Richárd a vádirt szerint vezetési engedélyét 2016-ban ideiglenesen bevonták, ezzel együtt pedig utánképzést is előírtak számára, mert a közlekedési pontjai elérték a 18 pontos értékhatárt. M. Richárd akkor kaphatta volna vissza a jogosítványát, ha részt vesz egy 6 órás előadáson, majd egy feladatsorból és a forgalomban is vizsgát tesz. Ő viszont ezt nem akarta elvégezni, ezért megkeresett egy férfit, akiről tudta, hogy hamis vezetői gyakorlatot igazoló dokumentumokat készít. M.Richárd felajánlotta neki, hogy bármennyi fizet, ha segít visszaszerezni a jogosítványát. A közvetítő férfinak volt egy barátja, aki segítséget ajánlott az ügy lebonyolításához, arra hivatkozva, hogy van a rendőrségen ismerőse. A két férfi összesen 300 ezer forintot kért M. Richárdért a jogosítvány visszaszerzéséért cserébe.
A közvetítő 2017-ben többször is megpróbált levizsgázni M. Richárd helyett, de ez különböző okok miatt nem sikerült. A Dózsa György úti baleset is ekkortájt következett be. M. Richárd vezetői engedély nélkül 135-140 km/órával száguldott, egy autós elékanyarodott, M. Richárd Mercésdesze pedig egy buszmegállóba csapódott. A buszmegállóban két ember is életét vesztette.
A baleset után a közvetítő ismét megkereste M. Richárdot és azt ajánlotta neki, hogy a rendőr ismerőse újabb 600 ezer forintért kedvezően befolyásolja a baleset miatt indult büntetőeljárást. M. Richárd elfogadta az ajánlatot és a pénzt is átadta. Később kiderült, hogy a közvetítő barátja valójában nem is állt kapcsolatban semmilyen rendőrrel, hanem magának tartotta meg a pénzt.
A Központi Nyomozó Főügyészség M. Richárd és két társa ellen kötelesség megszegésére és hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés, közokirat-hamisítás és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt emelt vádat. Az ügyészség 3 év 6 hónap letöltendő börtönt kért M. Richárdra arra az esetre, ha már az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról is. A közvetítőre 2 év felfüggesztett börtönt, míg a hivatali kapcsolataira valótlanul hivatkozó elkövetőre négy év börtönt, egymilliós pénzbüntetést és 900 ezres vagyonelkobzást kértek.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt