Nagyvilág
Nyolcezren haltak bele a Fülöp-szigeteki államfő drogellenes kampányába
Majdnem nyolcezer embert öltek meg Rodrigo Duterte kábítószerellenes kampánya során az elmúlt négy évben a Fülöp-szigeteken a rendőrség csütörtöki jelentése szerint. Az elnök népszerűsége a magasban.
Camilo Cascolan országos rendőrfőnök szerint csupán idén szeptemberben és októberben 119 gyanúsított vesztette életét több mint 9 ezer rendőrségi akcióban. Ezzel együtt 2016 óta már összesen 7987-en haltak meg a műveletek során.
Az elmúlt négy év alatt összesen 1,29 millió kábítószerterjesztő és felhasználó került rendőrkézre. A hatóságok 234 036 rajtaütés során 357 069 embert tartóztattak le.
Cascolan azt is elmondta, hogy növelni akarja az ilyen műveletek számát.
Emberi jogi szervezetek többször bírálták Duterte kampányát, amely során számos jogsértés is előfordult. Becsléseik szerint a halálos áldozatok valós száma közel a háromszorosa lehet a hivatalos adatokénak. Egyúttal azzal vádolják a rendőrséget, hogy előzetes vizsgálat nélkül ölt meg sok embert, akikről csak gyanította, hogy közük van a kábítószer-kereskedelemhez.
„Ha gyilkosságokat követtek el, akkor én vagyok az, akit felelősség terhel bármiért, bármilyen halálesetért, amely a kábítószer elleni hadjárat végrehajtása során történt” – reagált a vádakra Duterte korábban egy televíziós műsorban.
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) legalább két, emberiesség elleni bűncselekmény és tömeggyilkosság miatti panaszt vizsgál Duterte hadjárata kapcsán. Eközben az elnök népszerűségi mutatója masszívan 80 százalék felett áll az országban.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány