Magyarország
Hadházy: 2.8 millió helyett már csak havi 4600 darab maszkot gyárt a kormány kínai gépe
A masinát 210 millióért vette a kormány, a képviselő szerint tizedennyiért is meg lehetett volna venni.
Szeptemberben már csak 4600 (! Négyezer hatszáz !) maszkot gyártott a kínai csodamasina, amiről Orbán propagandavideója azt hazudta, hogy havi 2,8 milliót fog – írja posztjában Hadházy Ákos országgyűlési képviselő.
Nem ez Orbán legnagyobb hazugsága – folytatja Hadházy – , de nem mindig lehet ennyire egyértelműen rajtakapni, illetve ez a kis történet mindent elmond a kormány “járványkezeléséről” és a korrupcióról.
A képviselő emlékeztet: a gépet 210 millióért vette a kormány, miközben az Alibabán ugyanakkor 21 millióért kínálták. Az ügyön néhány netes kattintással min. 150 milliót kereső “portyázó fürkész” cég tulajdonosa Tóth László, a Judo Szövetség elnöke – írja a független képviselő.
Így folytatja: Tudni kell, hogy állatorvosként a járvány előtt is vásároltam sebészmaszkokat. Idén januárban még 20 forint volt darabja – a börtönben ezek szerint most is ki tudnák hozni 10 forintból. Ehelyett 100-200 forintért lehet most venni a kínai maszkokat. Ki tudja, talán azért állt le az amúgy is harmatos börtön termelés (ha volt egyáltalán), hogy egyesek ne bukjanak nagyot a Kínából hozott maszkokon?
A mostani tisztázó kérdéseket azért tettem a Büntetésvégrehajtás felé, hogy a feljelentésben minél precízebben tisztázhassuk a körülményeket. Enyhén szólva sem volt beszédes a BVOP, de ez a 4600-as szám azért nem semmi – zárja posztját Hadházy Ákos.
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány
-
Magyarország2024.07.25. 1:28
A Volánbusz teljesen beolvad a MÁV-Start-ba