Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Eső és szél nem lesz, de fagy és köd igen

Létrehozva:

Téliesre fordul hazánk időjárása.

Európában egyre inkább magasnyomás lesz a meghatározó kontinensünk időjárásában. Az anticiklon középpontja folyamatosan kelet felé mozdul, ennek hatására a ciklonok, illetve frontjaik nem tudnak eljutni Európa középső területeire. Három nagy légörvény különíthető el, ebből kettő északon, illetve északkeleten örvénylik, a harmadik az Ibériai-félsziget felett található. Az időjárási kép azonos a két északi ciklonnál: északon gyenge havazás, délebbre eső, zápor a jellemző, a déli örvénynél a záporok mellett egy-egy zivatar is előfordul. A Kárpát-medence időjárását péntek estig az említett magasnyomás alakítja, így a köd feloszlását követően gyengén felhős, napos idő lesz a jellemző.

Idehaza éjszaka tovább csökken a felhőzet, így jórészt derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Párássá válik a levegő, és főként a középső részeken köd, illetve rétegfelhőzet képződhet. Pénteken a rétegfelhőzet gyorsan zsugorodik, majd feloszlik, így jórészt mindenütt gyengén felhős, napos időre számíthatunk csapadék nélkül. Csütörtökön az északi, északkeleti szél veszít erejéből, éjszaka, illetve pénteken jobbára mérsékelt marad a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +5 fok között alakul, de a fagyzugos, derült, szélcsendes részeken -3, -4 fok is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 9 és 14 fok között várható.

Legnépszerűbb cikkeink