Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Elgázolt és cserbenhagyott egy anyát a gyermekével, elítélték

Létrehozva:

Egy év fogházbüntetésre ítélt a Nagykanizsai Járásbíróság nem jogerősen egy többgyermekes nőt, aki autójával még 2018-ban a zebrán elgázolt egy anyát és annak négyéves fiát, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

A Zalaegerszegi Törvényszék csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: a most 50 éves vádlott 2018 áprilisában, esti szürkületben, de jó látási viszonyok mellett haladt autójával Nagykanizsán, két kisgyermekkel a hátsó ülésen. A gépkocsi a biztonságos közlekedésre többszörösen alkalmatlan volt: hiányzott a jármű belső visszapillantó tükre, a hátsó gumik kopottak voltak, a hátsó kerekek pedig nem voltak fékezhetőek.

A nő a Balatoni úton lévő gyalogátkelőhelyet a megengedett óránkénti 50 kilométeres sebességet némileg meghaladva közelítette meg, és későn észlelte, hogy egy házaspár a kisgyermekével együtt halad át a zebrán. A kocsival elütötte az anyát és annak négyéves gyermekét, majd megállás nélkül továbbhajtott.

A gyermeknél a baleset következtében maradandó testi fogyatékosság, központi idegrendszeri működészavar és végtagi bénulás alakult ki, édesanyja többszörös végtag- és koponyatörést szenvedett.

A Nagykanizsai Járásbíróság segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és közúti baleset okozásának vétsége miatt – az egészségügyi adatok védelme érdekében zárt tárgyalást követően – egy év fogházbüntetésre ítélte az autóvezetőt, akit emellett három és fél évre eltiltott a járművezetéstől. Súlyosbító körülményként értékelték, hogy a nőt már büntették közlekedési szabálysértés miatt, de enyhítő ok volt, hogy több gyermeket nevel, és időközben jelentősen megromlott az egészségi állapota.

Az indokolásban elhangzott: a vádlott a közlekedésre alkalmatlan autójával a bent ülő két kiskorú gyermekét is veszélyeztette, a balesetet pedig a KRESZ előírásait többszörösen is megszegve okozta. A szakértő szerint megfelelő műszaki állapotú autóval és alacsonyabb sebességgel elkerülhető lett volna a gázolás.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész, valamint a vádlott és a védője egyaránt háromnapos gondolkodási időt kért az esetleges fellebbezésre.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink