Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

1100 nemesített rózsatövet kapnak a plébániák az Agrárminisztériumtól

Létrehozva:

Lelki gyökerek eresztését is elő akarják így segíteni.

A minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint több rózsatövet Nagy István tárcavezető és Écsy Gábor plébános közösen ültetett el csütörtökön, a budapesti Magyar Szentek plébánia kertjében.

Nagy István ott egyebek között arról beszélt, lelkiekben is készülni kell a világeseményre, és fontos, hogy a találkozó alkalmából megtartott miséken és istentiszteleteken elhangzó üzenetek olyan gyökereket eresszenek a hívőkben, mint a növények a földben.

Hozzátette: a rózsák ültetésével jelzik a teremtett világért érzett felelősségüket. Szólt arról, az Agrárminisztérium is fontosnak tartja, hogy hozzájáruljon a NEK céljaihoz, „nemzeti és lelki identitásunk megerősítéséhez”.

A közlemény szerint a tárca több mint 1100 nemesített rózsatövet adományoz plébániáknak. A rózsatövek Márk Gergely nemesítő saját fajtáji. A szakember csaknem 600 fajtát állított elő, amelyeket többségében magyar városokról és történelmi személyekről nevezett el, legjelentősebb nemesítései pedig magyar szentek nevét viselik. Márk Gergely rózsái a világtalálkozó liturgikus eseményein, az oltárt díszítve is helyet kapnak, és a NEK rendezvényein is bemutatják azokat – írta a minisztérium.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink