Nagyvilág
Romániában antigénteszteléssel próbálják csökkenteni a sürgősségi ügyeletek zsúfoltságát
Romániában szerdán is megdőltek a koronavírus-járvány eddigi rekordjai, a kórházak sürgősségi ügyeletein órákig várakoznak a betegek, a hatóságok pedig bejelentették: antigénteszteléssel próbálják csökkenteni a torlódást.
A stratégiai kommunikációs törzs szerdai jelentése szerint az utóbbi napon már 8651 új esetet diagnosztizáltak, ami 70 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. Rekordot döntött a halálesetek száma is: az utóbbi 24 órában 146 koronavírusos beteg halt meg, ez is több mint másfélszerese az elmúlt két hét átlagának.
Tovább nőtt az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő nyomás: a több mint 73 ezer beazonosított aktív fertőzött közül csaknem 12 ezret kezelnek kórházban, szerdán pedig meghaladta az ezret az intenzív terápián ápolt súlyos esetek száma.
A hatalmas megterhelés alatt dolgozó sürgősségi ügyeleteknek rendeletben írták elő, hogy legfeljebb egy órán belül átvegyék és ellássák a mentő által behozott pácienseket, függetlenül attól, hogy az adott kórházban vannak-e még szabad ágyak. Mivel a Covid-19-ben szenvedő betegek számára kijelölt kórházak intenzív osztályain szinte mindenütt beteltek a helyek, várhatóan a kórházak ügyeletein kell ellátni a súlyos állapotban érkező újabb koronavírusos fertőzötteket.
A torlódás egyik oka az, hogy a fertőzésgyanús eseteknél meg kell várni a koronavírusteszt eredményét. Az időigényes molekuláris diagnosztika (PCR) mellett ezért az antigének kimutatásán alapuló gyorstesztelést is bevezetik a koronavírusos tünetekkel érkező páciensek esetében. A gyorstesztek eredménye fél órán belül megvan, így a fertőzött pácienseket át lehet irányítani a Covid-kórházakhoz – magyarázta Nelu Tataru egészségügyi miniszter.
Ezen a héten 43 ezer tesztet osztanak szét, jövő héten pedig várhatóan további egymillió gyorsteszt beszerzéséről dönt a román kormány.
(MTI)
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány
-
Magyarország2024.07.25. 1:28
A Volánbusz teljesen beolvad a MÁV-Start-ba