Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Gulyás: a szabályokat be kell tartani és be kell tartatni

Létrehozva:

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban meghozott szabályokat be kell tartani és be kell tartatni, így a vírus terjedése lassítható – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány szerdai ülése után tartott sajtótájékoztatóján.

Gulyás Gergely a rendezvények korlátozásáról és a kijárási tilalom bevezetéséről szólva hangsúlyozta: szabályok betartatásnál az eddiginél lényegesen nagyobb szigorra és következetességre kell számítani.

Hozzátette: ebben nagy felelősségük van az intézményeknek, üzleteknek, klubtulajdonosoknak. Mindenkinek arra kell számítania, hogy ha a szabályokat nem tudja valaki a saját intézménye területén betartatni, akkor a boltot, üzletet vagy a stadionokat be fogják záratni, és ebben az esetben ezek az intézmények zárva maradnak vagy zárt kapuk mögött kell megtartani a rendezvényeket – mondta.

Gulyás Gergely kiemelte: ezek az intézkedések a reményeik szerint hozzá fognak járulni ahhoz, hogy a vírus terjedése lassuljon.

A miniszter kitért arra is, hogy a kormány új rend szerint működik: naponta, kétnaponta reggel hatkor az operatív törzs a miniszterelnök részvételével ülésezik, emellett a rendkívüli jogrendi akciócsoport is újrakezdte munkáját. Hozzátette: kormányülés hetente lesz, így az erről szóló tájékoztatás is gyakoribb lesz.

Akcióképességre és gyorsaságra van szükség a koronavírus-járvány elleni védekezésben, ezért volt indokolt a rendkívüli jogrend, a veszélyhelyzet kihirdetése – ezt már a tájékoztató után közölte Gulyás. Hozzátette: egy maszkhasználati szabályozás elfogadása is két hétig tartott az Országgyűlésben, erre most sem idő, sem lehetőség nincs.

Kifejtette: a vírushelyzet világszerte romlik, különösen Európában, és Magyarország sem kivétel. 

Magyarország a fertőzöttség tekintetében a 10. a 27 európai uniós tagállam rangsorában, az átlagos halálozási szám pedig mintegy fele az EU átlagának – ismertette.

Ettől függetlenül a vírusfertőzés egyre többeket ér el Magyarországon is, egyre többen szorulnak kórházi kezelésre, számuk valószínűleg szerdán átlépi az ötezret – mondta Gulyás Gergely.

Arról is beszélt a miniszter, kérik az Országgyűléstől, hogy a kormány által 15 napra kihirdetett veszélyhelyzetet további 90 napra hosszabbítsa meg. Az ellenzéket e meghosszabbítás támogatására kérte, úgy fogalmazva, ha már nem segítik a védekezést, ne nehezítsék azt.

 

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink