Kiemelt hírek
„Hosszú évek óta a legnehezebb nap Ausztria számára”
Kettőre növekedett a civil áldozatok száma.
Legalább egy feltételezett elkövető továbbra is szökésben van a hétfő esti bécsi terrortámadást követően – jelentette be késő éjszakai sajtótájékoztatóján az osztrák belügyminiszter. A civil halálos áldozatok száma közben kettőre nőtt, írja az MTI.
Karl Nehammer arról számolt be, hogy két halottról tudni, akik közül az egyik egy támadó, a másik egy járókelő, illetve többen súlyosan megsebesültek.
Nem sokkal ezt követően azonban Michael Ludwig, a főváros polgármestere közölte, hogy időközben életét vesztette egy második civil áldozat is.
Nehammer arra kérte Bécs lakosait, hogy lehetőleg maradjanak otthon és mindenképp kerüljék a belvárost. Hozzátette, hogy több városrészt lezártak, és kedden az iskola sem lesz kötelező. Megerősítik az ország határainak ellenőrzését is.
„Ez volt hosszú évek óta a legnehezebb nap Ausztria számára” – fogalmazott.
Az ORF osztrák közszolgálati adó friss tudósítása szerint többen is hazaindultak azok közül, akik a lövöldözés miatt valamelyik belvárosi bárban vagy étteremben ragadtak. Egy környékbeli hotel pedig felajánlotta, hogy az érintettek ingyen megszállhatnak ott hétfő éjszaka.
A belügyminiszter reggel 6 órakor újabb sajtóértekezletet fog tartani, amelyen beszámol a legfrissebb fejleményekről.
A híradásokban kiemelték, hogy most éjféltől egy hónapra bezárnak a vendéglátóhelyek Ausztriában, és sokan még ki akarták használni a lehetőséget egy utolsó italra vagy vacsorára.
A támadás hétfőn este nyolc órakor vette kezdetét a Seitenstettengasse utcai zsinagóga környékén, az imaházban ekkor nem voltak emberek, így egyelőre nem tudni, hogy ez volt-e a célpont. Az erősen felfegyverkezett merénylők több helyszínen sokakat meglőttek. A pontos indítékuk még nem ismert, a hatóságok azonban terrortámadásként kezelik a történteket.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt