Magyarország
Szijjártó: Magyarország szívesen segít Görögországnak a határőrizetben
A magyar és a görög álláspont szerint az illegális migrációt meg kell állítani, „mégpedig a külső határokon vagy lehetőleg messzebb, ezért szívesen segítünk görög barátainknak, hogy minél hatékonyabban tudják őrizni és védeni a határukat” – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy hétfőn telefonon egyeztetett görög kollégájával, Nikosz Dendiasszal „egy szomorú esemény és egy komoly kihívás miatt”. Közölte: szolidaritását fejezte ki amiatt, hogy Görögországot földrengés rázta meg a múlt hétvégén és jelezte, hogy Magyarország segítségnyújtással áll a görög fél rendelkezésére, szükség esetén.
A magyar diplomácia vezetője szerint az illegális migráció továbbra is közös kihívás, hiszen mindkét ország külső uniós határt véd, majd felajánlotta Magyarország segítségét Görögországnak a határőrizeti és védelmi feladatok ellátásához. „A Nyugat-Balkánon ugyanis egyre tarthatatlanabb a helyzet, a barbár módon viselkedő migránsbandák egyes településeken gyakorlatilag kezdik ellehetetleníteni a mindennapi normális életet” – írta Szijjártó Péter, leszögezve, hogy „ez pedig nem mehet így tovább!”.
(MTI)
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években