Magyarország
Perrel akarja megszerezni az orvosokat érintő törvény előkészítő anyagait Szél Bernadett
Mert az Emmi nem adta ki önként azokat.
Kiperli az Emmitől a az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt megalapozó döntés-előkészítő anyagokat és hatástanulmányokat, írja Szél Bernadett független képviselő közleménye, mert nem adja ki neki a minisztérium. „Miközben azt állítják, hogy „az ellenzék és egyes médiumok félremagyarázzák a törvényt”, a döntést megalapozó anyagokat nem hajlandóak nyilvánosságra hozni”.
„Titkolja az EMMI, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt milyen szakmai előkészítés és hatásvizsgálat alapozta meg, mert abból például kiderülne, hogy a másodállás egy tollvonással való megtiltásával, a magán- és közellátás közti választás kikényszerítésével és az orvosok akár két évre történő átvezényelhetőségével hány orvos hagyhatja el az állami ellátást, hány rendelő, kórház zárhatja be a kapuit és hány beteg maradhat ellátás nélkül”, írja a képviselő. A MOK saját felmérése szerint egyébként az orvosok 77 százaléka is elhagyhatja a közellátást, és választhatja a magánegészségügyet.
Kitér Szél arra is, hogy az Emmi szerint a sajtó és az ellenzék korbácsolja az orvosok indulatait: „az orvostársadalom és mindannyiunk bizonytalanságát nem „az ellenzék és egyes médiumok”, hanem maga a kormány gerjeszti azzal, hogy mindenféle egyeztetés, érdemi szakmai, társadalmi és politikai vita nélkül, mindannyiunk feje felett hoz az állampolgárok egészségügyi ellátását alapvetően érintő döntést”.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt