Kiemelt hírek

Még csak ígéret van a 3 éves kor alatt is beadható influenza elleni vakcinára

Published

on

Sok szülő egyelőre nem tudja beoltatni három éves kor alatti gyermekét influenza ellen, a nekik való oltásból ugyanis még nem kaptak a rendelők, és a patikában sem lehet megvásárolni.

A három éves kor alatti gyermekeket eddig szinte lehetetlen volt beoltani, mivel a gyermekorvosok nem kapták meg a picik számára is adható oltóanyagot. Erről érkezett jelzés több szülőtől is a Pesti Hírlaphoz. Dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Érdekképviseleti és Szakmai Egyesületének elnöke szerint van ígéret arra, hogy fognak belőle kapni, legalább azoknak akiknek szükséges lehet az oltás.

–  Arra van már ígéret, hogy azok a krónikus alapbetegségben szenvedő, 3 évnél fiatalabb gyerekek akik minden évben be vannak oltva, meg fogják kapni. Ezeknek a gyerekeknek egyébként javasolt is az influenza elleni védőoltás beadása. Tehát akiknek nagyon szükséges a betegségük miatt a vakcina, azok legjobb tudomásom szerint meg fogják kapni – magyarázta az elnök. A baj azonban nem itt van, hanem ott, hogy nagyon sok nem beteg, de közösségbe járó, tehát fertőzésnek folyamatosan kitett gyerek van, akiknek a járványügyi helyzet miatt egyébként is javasolt az oltás beadása.

– Ezeknek a gyerekeknek nincs megfelelő mennyiségű oltóanyag biztosítva Magyarországon – magyarázta lapunknak dr. Póta. Ez egyébként nekik sem ingyenes, az előző években a patikában tudtak hozzájutni a szülők a 3 éves kor alatt megengedett védőoltáshoz, most azonban patikai forgalomban sincsen, ahogy eddig még a rendelőkbe sem érkezett meg.

A három éves kor alatti gyerekeknek való oltást egyébként ugyanúgy megkaphatják gyerekek és felnőttek is, ez az úgynevezett hasított vakcina, ami szélesebb spektrumú, kevesebb oltási mellékatassál járó oltóanyag. Három év alatt viszont csak ezt a vakcinát lehet használni.

Az ígéret szerint a héten már kaphatnak a rendelők a piciknek is jó vakcinából.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version