Kiemelt hírek
A természet védelme nélkül a koronavírus-járványnál is több halálos áldozatot szedhetnek a jövőbeni pandémiák
Az 1918-as spanyolnátha óta a Covid–19 a hatodik világjárvány, amelyek közül valamennyit az emberi tevékenység idézett elő.
Gyakoribbak, gyorsabbak lesznek és a koronavírus-világjárványnál is több halálos áldozatot fognak szedni a jövőbeni pandémiák, ha határozott intézkedésekkel nem vetnek gátat a természetes környezet megsemmisítésének – figyelmeztetnek az ENSZ-szakértők a tanulmányukban.
A világszervezet Biodiverzitási és Ökoszisztéma-szolgáltatási Kormányközi Tudományos Testülete (IPBES) által készített jelentés szerint a trópusi erdők és más gazdag ökoszisztémák védelme érdekében tett lépések segítik lelassítani a klímaváltozást, megvédeni az állat-, madár- és növényfajokat, és megelőzhetik a világjárványokat.
A Peter Daszak zoológus vezette 22 fős szakértői csoport becslése szerint akár 850 ezer olyan vírus is létezhet a természetben, amely képes lehet megfertőzni az embert is, és a világjárványok „egzisztenciális veszélyt” jelentenek az emberiségre.
Mint rámutatnak, a Covid–19 a hatodik világjárvány az 1918-as spanyolnátha óta, és valamennyit az emberi tevékenység idézte elő. Ezen tevékenységek között van az erdőirtás, a mezőgazdasági terjeszkedés, a vadállatkereskedelem és -fogyasztás, amelyek révén egyre szorosabb kapcsolatba kerül az ember a vadállatokkal és az általuk hordozott betegségekkel.
A megjelenő betegségek – köztük az ebola, a zikavírus és a HIV/AIDS – zoonikusak, azaz állati eredetűek, ami azt jelenti, hogy már az előtt terjedtek az állatvilágban, hogy átugrottak volna az emberre.
A kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy minden évben átlagosan öt új betegség bukkan fel az emberekben, amelyekből bármelyik világjárványt okozhat.
A természet állapotáról tavaly közzétett jelentésükben az IPBES kutatói megállapították, hogy a Föld háromnegyedén a talaj súlyosan károsodott az emberi tevékenység miatt.
A bolygó szárazföldjeinek egyharmada és édesvizeinek háromnegyede mezőgazdasági művelés alatt áll, és az emberiség erőforrás-felhasználása 80 százalékkal ugrott meg három évtized alatt.
A szakértők felhívják a figyelmet arra is, hogy becsléseik szerint a koronavírus-járvány csak júliusig mintegy 8-16 trillió dollárjába kerülhetett a világgazdaságnak, és az Egyesült Államokban egyedül ez 16 trillió dollárra emelkedhet a következő év végére.
Egy világjárvány megelőzése századannyiba kerül, mint a vele való megbirkózás – hangsúlyozzák a jelentésben.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt