Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Népfelkelést hirdet Örményország

Létrehozva:

Az örmény parlament keddi soron kívüli ülésén második, végső olvasatban elfogadta a honvédelemről szóló törvény kiegészítését, amely egyebek között népfelkelés meghirdetéséről rendelkezik.

A törvénytervezetben a népfelkelés kifejezését úgy kell értelmezni, mint az állampolgárok önkéntes részvételét Örményország fegyveres védelmében a köztársaság elleni fegyveres támadás, közvetlen fenyegetés vagy harci cselekmények esetén – mondta Gabriel Balaján helyettes védelmi miniszter. A népfelkelés területi elv szerint fog működni, az ország közigazgatási-területi felosztásának megfelelően, katonai egységeket fognak felállítani, alájuk rendelt dandárokkal és zászlóaljakkal.

A szöveg szerint a népfelkelés parancsnoka a vezérkari főnök lesz, az önkéntesekkel szerződést íratnak alá, fegyverrel és egyenruhával látják el őket.

Örményország szeptember 27-e óta harcban áll Azerbajdzsánnal, amely fegyverrel akarja visszaszerezni a többségében örmények lakta Hegyi-Karabah enklávét. Jereván és Baku orosz, illetve nemzetközi közvetítéssel már háromszor is tűzszünetről állapodott meg, de a fegyverek így sem hallgattak el. Az Azerbajdzsántól egyoldalúan elszakadt, majd magát függetlennek nyilvánító Hegyi-Karabah hovatartozása miatt a két ország régóta viszályban áll egymással.

Ilham Alijev azeri elnök elmondta: az azeri fegyveres erők több mint 10 települést vontak ellenőrzésük alá négy kerületben Hegyi-Karabah környékén.

A helyzetre általában jellemző, hogy mindkét fél saját hadi sikereit domborítja ki, kisebbítve a másikét. A közölt információkat független forrásból szinte lehetetlen ellenőrizni.

Legnépszerűbb cikkeink