Magyarország
Letartóztatták a halálos balesetet okozó ukrán sofőrt Kecskeméten
Az ukrán férfi Jakabszállás közelében ittasan vezetve, előzés közben összeütközött egy szembe jövő autóval, amelynek utasa a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdai tájékoztatása szerint a gyanúsított 31 éves ukrán férfi október 25-én délután Bugacpusztaháza külterületén, az 54-es úton autózva egy járműoszlop előzésébe kezdett. Ittassága miatt nem mérte fel megfelelően a helyzetet, és amikor észlelte a szemből érkező autót, megpróbált visszatérni a menetirány szerint sávba. Járműve azonban megcsúszott, megpördült és keresztbe fordulva az úttesten összeütközött a közben odaérkező autóval.
A baleset során a vétlen személygépkocsiban hátul, baloldalon ülő nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, az autó sofőrje nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket, míg a gyanúsított nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A férfit halált okozó ittas járművezetés miatt vették őrizetbe.
A Kecskeméti Járási Ügyészség a gyanúsított letartóztatását a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta; az ukrán férfi nem rendelkezik sem jogosítvánnyal, sem magyarországi lakcímmel, és a bűncselekményt ittas járművezetés miatti büntetőeljárás hatálya alatt követte el.
A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája – az ügyészi indítvánnyal egyezően – szerdán egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges, mert a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be. Erről másodfokon a Kecskeméti Törvényszék dönt.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt