Magyarország
Így látják az új jogszabályt a kizárólag magánszférában dolgozó szakorvosok
Az október 6-án elfogadott új egészségügyi jogszabály továbbra is közbeszéd tárgya. A Foglaljorvost.hu ezért olyan szakorvosok véleményét tudakolta, akik csak a magánegészségügyben tevékenykednek, az állami ellátásban már nem.
A Foglaljorvost.hu alapítója Straub Fanni olyan budapesti magánrendelő tulajdonosokkal beszélgetett a vezető magánorvosi portál második magánegészségügyi kerekasztal-beszélgetésén, akiknek már évtizedes tapasztalata van magánpraxisukban.
Sok áldozattal jár egy orvosi magánpraxis kialakítása
Dr. Bánfalvi Péter, proktológus, összegezte, míg másfél évtizede, eszközbefektetések nélkül, szakmailag akár kérdéses volt magánpraxist indítani, ma már a nagy befektetéssel alapított magánrendelőkben vagy magánklinikákon nem okoz gondot valóban színvonalas ellátást nyújtani. Az orvoslás gazdasági kérdései kapcsán kifejtette, az egészségügyi szolgáltatást, bár figyelembe veszi a költségeket és a piac egyéb szereplőinek árazását, értékalapon határozza meg. A folyamatos orvosi, tudományos fejlődéssel párhuzamosan egyértelműen hangsúlyozta a vállalkozói önképzés szükségességét is. Ezek a tanulási folyamatok rengeteg idővel, sok áldozatot járnak, de csak így lehet minden szempontból sikeres a magánpraxis. Útmutatóként a saját értékek és elvek átgondolására hívta fel a figyelmet, amelyek mentén érdemes a hosszútávú döntéseket meghozni.
Életmódváltást jelenthet az állami szektor hátra hagyása
Dr. Gáspár Szabolcs, ortopédsebész, pár éve csak a magánszektorban végzi az ellátást, amit egy évtized alatt fokozatosan alakított ki. A hibridmodellben, államiban és magánban is, eltöltött idő rengeteg tapasztalatot hozott, végül nem csak a közfinanszírozott ellátást hagyta hátra, egy nyugodtabb, kiszámíthatóbb életet választott, ahogy fogalmaz, életmódot is váltott. Hangsúlyozta, a magánpraxisban voltak szakmai kompromisszumok, hiszen ortopédsebészként nem tudott mindenfajta műtétre vállalkozni szakterületén, de ma már a magánkórházak fejlődésével egyre szélesebb a magánműtétek lehetősége. A praxis gazdasági kérdései kapcsán kiemelte, egyetlen orvos sem gazdasági szakember, belekényszerülnek azonban abba, hogy a befektetések, beruházások vagy akár az árazás kapcsán képben legyenek. Meglátása szerint a páciensek a várakozásmentes, gyors ellátásért fizetnek a privát egészségügyben, ez azt időt és a szakmai tudás szükséges a magánpraxisban beárazni.
„Egy orvos sem szeretne vállalkozó lenni”
Dr. Moravcsik Bence Balázs, ortopédorvos, a BMM vezetője, bár szakmai útját mindvégig az állami szektorban képzelte el, két évtizede kényszerből lett vállalkozó. Tapasztalatai szerint egy orvos sem szeretne vállalkozó lenni, de az anyagi megbecsülés érdekében vállalkozóvá válnak. Hisz abban, hogy vállalkozó orvosként továbbra is az értékteremtés, a gyógyítás a feladata, és ha korábban aktív részt is vállalt az orvoslástól távoli, szakmai kérdésekben, ma már szakértők segítik az általa alapított csoportközösséget. Ugyanakkor a vállalkozás marketing-, értékesítési és gazdasági kérdései ugyanúgy folyamatos tanulásra késztetik, ahogy szakmájában is igyekszik mindig fejlődni, tudását fejleszteni. A paraszolvencia eltörlését történelmi lépésként üdvözölte.
Abban a résztvevők egyetértettek, a mai magánegészségügyben a társadalom széles rétegei vesznek részt, keresik a minőségi idővel és törődéssel járó ellátást. A magánegészségügyi szektor jövőjét illetően jóslásokba senki nem mert bocsátkozni, az új jogszabály hatásai még beláthatatlanok, de személyes példájukkal tudnak alternatívát felmutatni, ennek részleteit megismerheti a beszélgetésből:
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója