Magyarország
A magyar gazdaság hatalmas lehetőségek előtt áll – mondta Szijjártó a csokigyárban, amely 50 milliós állami támogatást kapott
A magyar gazdaság hatalmas lehetőségek előtt áll: a világjárvány miatt sok vállalat megszűnt, meggyengült, vagy kiszorult a világpiacokról, a magyar vállalatok azonban betörhetnek az új piaci résekbe, növelve bevételeiket, a foglalkoztatást, erősítve a magyar gazdaság egészét – mondta a külgazdasági és külügyminiszter Nagyatádon szerdán.
Szijjártó Péter az édességiparban tevékenykedő Chocoland Kft. nemzeti exportvédelmi programban kapott kormányzati támogatását igazoló okirat átadásakor azt hangsúlyozta, a világjárvány nem kizárólag az emberek életét és egészségét, hanem a munkahelyeket is veszélybe sodorta.
„Teljesen új világgazdasági korszakba lépünk, amely új, éles versennyel kezdődik, hiszen a nemzetközi piacok újraosztása kezdődött meg, számos nagynak, erősnek hitt, vagy erősnek látott vállalat tört meg, számos gyárat be kellett zárni, a termelési kapacitásokat vissza kellett fogni és tömegesen elbocsátani a munkaerőt” – mutatott rá.
A Chocoland Kft. 50 millió forint kormányzati támogatást kap 100 millió forintos külpiacra jutási projektjéhez, hogy exportpiaci részesedést tudjon szerezni Németországban, Hollandiában, Nagy-Britanniában és az Egyesült Arab Emirátusokban – jegyezte meg.
A bérgyártással is foglalkozó társaság 21 embert alkalmaz, szaloncukrot, táblás csokoládét, csokoládéfigurákat, szőlőcukrot és egyedi bonbonokat készít.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt