Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Gránáttal a kezében lett öngyilkos egy embercsempész Vitnyéden

Létrehozva:

Előtte a rendőrök üldözték a menekülteket szállító férfit, mert nem állt meg a közúti ellenőrzésnél.

Öngyilkos lett egy embercsempész Győr-Moson-Sopron megyében, Vitnyéd közelében: a férfi maga ellen fordította fegyverét, és az a kézigránát is felrobbant, amelyet a kezében tartott, értesült a Telex. A lap információinkat a rendőrség nemrég kiadott közleménye is megerősítette.

A rendőrség közlése szerint öt embert szállított autójában Ausztria felé az az embercsempész, akit Győr-Moson-Sopron megyében akartak megállítani a 85-ös úton a rendőrök, de az illető az autójával továbbhajtott. A rendőrök üldözőbe vették.

Vitnyéd mellett sikerült feltartóztatni. A férfi ekkor kiszállt az autóból. Egyik kezében egy pisztolyt, a másikban egy kézigránátot tartott, és az út melletti erdős területre futott.

A rendőrök biztonságos távolságból követték. Többször is felszólították, hogy adja meg magát, majd figyelmeztető lövést adtak le a levegőbe.

Az embercsempész ekkor maga ellen fordította fegyverét, és a kezében lévő kézigránát is felrobbant. Szemtanúk elmondása szerint az eset falu területén kívül fekvő temető közelében történt a 85-ös főút mellett.

Az autóban ülők közül hárman elfutottak, őket keresik a rendőrök. Két külföldit előállítottak, ők a rendőrség közleménye szerint “magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, valamint személyazonosságukat hitelt érdemlően nem tudták igazolni.”

A rendőrök kikérdezték az elfogott illegális migránsokat, és a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A helyszínre nagyon sok rendőrautó érkezett, ott vannak a Terrorelhárítási Központ egységei is. Az út egyik fele le van zárva, emiatt komoly torlódás alakult ki a főúton.

Az elhunyt férfi nemzetisége egyelőre nem ismert. Az autó, amit vezetett, magyar rendszámú volt.

Az eset körülményeit a Központi Nyomozó Főügyészség Győri Regionális Nyomozó Ügyészsége a helyszínen vizsgálja.

Legnépszerűbb cikkeink