Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Minél több fiatalt látna a kormány szívesen falun

Létrehozva:

Fotó: Pesti Hírlap/Pozsonyi Roland

Ezért Osliban például megújították a temető kerítését.

Vonzóbbá tenné a falusi életet a kormány, mondta el Gyopáros Alpár, a a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Osliban, ahol fejlesztéseket adtak át. Osliban a 2018-as 856 főhöz képest ma 881-en élnek, mondta el Fodor József polgármester, és felsorolta a fejlesztéseket is: a Magyar falu program pályázatainak segítségével újították meg Osliban az óvodaépületet és udvarát, új játszóeszközöket szereztek be, kialakítottak az intézmény mellett egy parkolót, az óvoda körül pedig járdát építettek. Megújították a helyi Nagymező utca burkolatát, a nemrég felújított orvosi rendelő elé 11 férőhelyes térköves parkolót építettek, a temetőnek pedig három oldalról is megújították a kerítését. Emellett orvosi eszközökre kétszer is sikeresen pályáztak, amivel a helyi gyermek- és felnőtt-háziorvosnak is jobb körülményeket tudnak biztosítani. Hozzátette: a program fejlesztései mellett csapadékvíz-elvezetésre is több mint százmillió forintot nyert a település.

(MTI nyomán)

Legnépszerűbb cikkeink