Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

„Az értelmiségiekkel és a szellemi elittel hosszú távon nem szabad ujjat húzni”

Létrehozva:

Fotó: Merész Márton

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói október 23-án demonstratív felvonulást szerveztek a szabadság jegyében. A tüntetők a Műegyetem rakparton gyülekeztek, majd elindultak az Uránia felé.

A diákok szíve még most is tele van reménnyel, annak ellenére, hogy helyzetük egyre nehezedik. Szarka Gábor, az egyetem kancellárja folyamatos csapásokat mért a hallgatókra, a kormány pedig továbbra is elzárkózik attól, hogy nyíltan állást foglaljon az SZFE ügyével kapcsolatban. Ma pedig újabb rossz hírt kaptak a tanulók: a Fővárosi Törvényszék döntése alapján az egyetem munkavállalóinak sztrájkja jogellenes.

„Nagyon etikátlannak tartjuk, hogy a kuratórium pont ezen a napon adta ki a közleményét. Ma van a szabadság napja, az elnyomók ellen vonulunk fel most is. Mi még mindig reménykedünk. Ez csak az elsőfokú döntés, úgy gondoljuk, hogy a munkavállalók fellebbezni fognak, és másodfokon igazságos ítéletet mond ki a bíróság” – mondták lapunknak az SZFE diákjai.

A Műegyetem rakparton alig egy óra alatt több ezer ember gyűlt össze, akik szolidaritást vállalnak a hallgatókkal, voltak közöttük politikusok, művészek, az ország legnívósabb egyetemeinek hallgatói, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a MASZSZ, az egészségügyi dolgozók és a jogász szakma képviselői is.

„Úgy gondolom, hogy az események nagyon jó irányba tartanak. Nézzék meg ezt a rengeteg embert. Hány ezren lehetnek? Az értelmiségiekkel és a szellemi elittel hosszú távon nem szabad ujjat húzni, mert az egy nagyon komoly zsákutca. Ez most ezeken az embereken keresztül mutatkozik meg. Innen üzenem, azonnal a tárgyalóasztalhoz, bár szerintem ezt már ők is látják” – vélekedett a Pesti Hírlapnak Nagy Ervin színművész.

A tömegben ott volt Karácsony Gergely is, aki szintén rendelkezésünkre állt néhány mondat erejéig: „Most nem főpolgármesterként, hanem a magyar kultúráért aggódó állampolgárként vagyok itt. Nagyon remélem, hogy a kormány rájön arra, hogy azzal, amit tesz, saját magának is árt, a kultúrának pedig végképp. Én bízom benne, hogy letesznek arról a szándékukról, hogy tönkretegyék Magyarország egyik legfontosabb felsőoktatási és kulturális intézményét. Ez egy nyitott intézmény, nem érzem megalapozottnak azokat a vádakat az egyetemmel szemben, hogy nem lennének elég befogadóak mindenféle kulturális világnézettel szemben, de ha a kormány így látja, van erőforrásuk, hozzanak létre egy új intézményt, ne pedig egy meglévőt romboljanak le” – mondta a főpolgármester.

Fotó: Merész Márton

A tüntetésen részt vettek többek között a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapest Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Eszterházy Károly Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem,a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Liszt Ferenc Zeneakadémia és a Magyar Képzőművészeti Egyetem képviselői.

„Mi azért csatlakoztunk a mai tüntetéshez, mert egyetértünk az SZFE követeléseivel. Elég elkeserítő ez a harc. Úgy gondoljuk, nagyon kitartóak a hallgatók. Nem tartom korrektnek a sok ultimátumot és az elvonást. A legtöbb hallgatótársunk követi az eseményeket, ez nem csak az SZFE ügye, hallunk olyanokat, hogy az ELTE bedarálása lesz a következő, és mi félünk ettől”– mondta az ELTE egyik diákja.

Fotó: Merész Márton

Legnépszerűbb cikkeink