Nagyvilág

A koronavírus legfertőzőbb helye a világon: az otthona

Published

on

A háztartások után rendezvényeken és külföldi utazgatás során lehet a legnagyobb eséllyel elkapni a koronavírust. 

Amerikai tudósok azonosították a SARS-CoV-2, vagyis az új koronavírus okozta világjárvány három fő hajtóerejét: a háztartásokat, a szuperterjesztő eseményeket és a nemzetközi utazásokat.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közegészségügyi karának kutatói a Science tudományos folyóiratban jelentették meg korábbi vizsgálatokat áttekintő tanulmányukat.

Elizabeth Lee, a kutatás egyik résztvevője azt írta, hogy a SARS-CoV-2-fertőzések egy jó része feltehetően a háztartásokban történik. A kutatók több tanulmányra hivatkoznak, amelyek alapján a fertőzések 46-66 százaléka háztartási eredetű.

Mind a korábbi kontaktkutatásokról szóló tanulmányok, mind pedig egy több mint 59 ezer eset vizsgálatán alapuló dél-koreai kutatás arra a következtetésre jutott, hogy az egy háztartásban élők között hatszor nagyobb a fertőzés veszélye, mint más szoros kontaktusok esetében.

A házaspárok esetében kétszerese a valószínűsége annak, hogy megfertőződnek a háztartásukban élő más felnőttekhez képest. A többgenerációs háztartásokban az idősek extra kockázatnak vannak kitéve, ha a fiatalabb családtagoknak munkába vagy iskolába kell járniuk olvasható a tanulmányban.

„Ez egybecseng azzal a ténnyel, hogy a közös háztartásban élés más légúti vírusok fő terjedési helyszíne is” hangsúlyozták a kutatók. 

Hasonló veszélyt jelentenek az ítéletvégrehajtási intézmények, a csoportos szállások vagy az ápolási otthonok, és példaként hozták fel, hogy egy hajléktalanszálló lakóinak 66 százaléka, egy idősotthon lakóinak 62 százaléka, és egy börtönszárny 80 százaléka fertőződött meg a vírussal. És bár a bennlakók ritkán hagyják el ezen intézményeket, az ott dolgozók és a látogatók összekötik őket a kinti közösségekkel.

Noha sok fertőzés történik az otthonokban, a járvány fenntartásához alapvetően szükségesek olyan események, amelyek ezeket a közösségeket összekötik írták az amerikai tudósok.

Különböző tényezők bonyolult összjátékától függ, hogy végbemegy-e a fertőzés. Fontos szerepet játszanak az úgynevezett szuperfertőző események, vagyis azok a helyzetek, amikor egy akár tünetmentes fertőzött sok másnak adja tovább a kórokozót. A közelmúltban ilyen eseményként azonosították a kóruspróbákat, az istentiszteleteket, az esküvőket, és ilyen helyszínként a húsüzemeket, ahol kis számú fertőzött nagyon nagy számú embernek adhatta tovább a vírust.

A kutatók olyan tanulmányokra utaltak, amelyek szerint a fertőzések 80 százalékát az esetek tíz százaléka okozza.

A harmadik erő, amely a járványt fenntartja, a kutatók szerint a régiók és országok közötti utazások. Már néhány, nagy távolságokat megtévő utazó elég ahhoz, hogy a vírus világszerte elterjedjen.

„Ez az oka, hogy a kezdeti utazási korlátozások nem tudták megállítani az új koronavírus globális terjedését, noha talán lassították a világjárványt” írták.

A kínai szabályok mutatták meg, hogy milyen szigorú utazási korlátozásokkal lehet csak a vírust megállítani.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version