Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Tállai: Nem kötelező a városi tömegközlekedést fenntartani

Létrehozva:

Fotó: Pesti Hírlap archív

Hetven településtől több mint kétmilliárd forintot von el a kormány jövőre a járványra hivatkozva.

A szegedi parlamenti képviselőnek, Szabó Sándornak már szeptember végén feltűnt, hogy míg az idei költségvetésben szerepel közel 2 milliárd forint, amit 70 település közösségi közlekedésének támogatására különített el a kormány, a 2021-esben már nincs ezen a soron egy fillér sem, írja a hvg.hu. 

Szabó Sándor írásbeli kérdést is benyújtott a Szegeden egyébként nagyjából 1 millió utast szállító tömegközlekedés finanszírozásáról. A választ pénteken kapta meg Szabó Sándor, most erről számolt be a szeged.hu. Varga Mihály pénzügyminiszter nevében a tárca államtitkára, Tállai András válaszolt. Ebből kiderül, hogy már biztosan nem kapnak pénzt a városok a helyi közösségi közlekedésre, a 70 település 2 milliárdos támogatása a Járványvédelmi Alapba megy. Tállai azt is írja, hogy amennyiben valamely településnek gondjai adódnak a működési költségekkel, akkor rendkívüli támogatást kérhetnek a Belügyminisztériumtól, mert a kötelező feladatok ellátását mindenképpen biztosítja a kormány. 

A közösségi közlekedés viszont önként vállalt feladat.

A hvg.hu emlékeztet: nem először merül fel annak lehetősége, hogy ezt a forrást elvonja a kormány a járványhelyzetre hivatkozva, már tavasszal, az önkormányzati elvonások bejelentésekor is felmerült ez a lehetőség. Főként a fővárosnak és a nagyobb városoknak jelent újabb érvágást ennek a támogatásnak az elvonása,

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink