Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Hegyi-Karabah: folyamatos konfliktusok, ellenőrizhetetlen helyzet

Létrehozva:

A bakui védelmi minisztérium közölte csütörtök reggel, hogy a hegyi-karabahi fegyveres konfliktus során Örményország területéről ballisztikus rakétákat lőttek ki Azerbajdzsánra, de Jerevánban ezt azonnal tagadták.

A bakui védelmi minisztérium tájékoztatása szerint Örményországból a Gabalinszki és a Kjurdamirszki járás irányában lőttek ki ballisztikus rakétákat. A bakui bejelentésre szinte azonnal reagált Arcrun Hovhanniszján, az örmény védelmi minisztérium szóvivője. „Ez a bejelentés Azerbajdzsán újabb provokációja, amely azt a célt szolgálja, hogy belerángassák Örményországot a hadműveletekbe” – közölte.

A Hegyi-Karabahban és környékén szeptember végén kirobbant konfliktus kezdete óta szinte napi rendszerességgel fordul elő, hogy az egyik fél bejelentéseit a másik azonnal cáfolja. Szerdán Jerevánban adtak hírt egy lelőtt azeri harci repülőgépről, amit Bakuban tagadtak. Általában jellemző az ottani helyzetre, hogy mindkét fél saját hadi sikereit domborítja ki, kisebbítve a másikét. A közölt információkat független forrásból szinte lehetetlen ellenőrizni.

Jereván és Baku is folytatódó harcokról tájékoztatott csütörtök reggel. A jereváni védelmi minisztérium szerint a viszonylag nyugodt éjszaka után a reggeli órákban a teljes hegyi-karabahi arcvonal mentén folytatódtak az összecsapások, az azeri erők pedig diverzáns akciókkal megpróbáltak előrenyomulni az enklávé középső része felé, amit a hegyi-karabahi hadsereg megakadályozott. Bakuban is a teljes frontvonal mentén zajló, különböző intenzitású harcokról adtak hírt.

A harcok szeptember 27-én újultak ki Hegyi-Karabahban. Azerbajdzsánban és Örményországban hadiállapotot vezettek be, mozgósítást rendeltek el. Jereván és az egyes jelentések szerint Törökország támogatását élvező Baku orosz, illetve nemzetközi közvetítéssel kétszer is, október 10-től, majd október 17-től kezdődő humanitárius tűzszünetben állapodott meg a foglyok és a halottak kicserélése érdekében, de a fegyverek így sem hallgattak el.

Mind Baku, mind Jereván vitatja Hegyi-Karabah hovatartozását 1988 óta, amikor is a régió bejelentette elszakadását Azerbajdzsántól. Az 1992-94 között vívott harcokban Azerbajdzsán elvesztette ellenőrzését a terület felett.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink