Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Felújították a Pannonhalmi Apátság plébániaépületét a magyar falu program keretében

Létrehozva:

Forrás: Pannonhalmi Főapátság

A pannonhalmi Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániaépületben kiépítették a központi fűtésrendszert, kicserélték a nyílászárókat, korszerűsítették a vizesblokkot mintegy 8 millió forintból.

Gyopáros Alpár a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a magyar falu program kezdete, 2019 óta 100 milliárd forintot ítéltek oda a településeknek, ebből 12 milliárd forintot az egyházaknak.

Mint mondta, a fejlesztések nyomán tetten érhető a kistelepülések lélekszámának növekedése országszerte.

Az egyházi fejlesztéseket célzó politikai támadások ellenére a kormány elkötelezett a program megvalósítása mellett, hiszen a történelmi egyházak évezredek óta szerves részei a falvak közösségeinek – hangsúlyozta.

A kormány a program megvalósulása érdekében támogatja többek között a civil szervezeteket, az egyházakat, az önkormányzatokat és a családokat – húzta alá.

Gyopáros Alpár beszélt arról is, hogy az egyházakat az utóbbi évtizedekben sújtja a paphiány, hiszen míg mintegy száz, százötven évvel ezelőtt minden falunak saját papja volt, mára öt-hat falu tartozik egy plébánoshoz.

Kara Ákos fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a térségben a magyar falu programnak és a vele párhuzamosan futó Modern Városok Programnak köszönhetően számos fejlesztés megvalósul, és ezzel párhuzamosan fokozatosan nő a települések, köztük Pannonhalma lakossága.

(MTI)

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink