Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Előkészítő ülésen született ítélet egy halálos közlekedési baleset ügyében

Létrehozva:

Képünk illusztráció/Fotó: Szakál Szebald

Az ítélet még nem jogerős.

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság csütörtöki előkészítő ülésén 6 hónap fogházbüntetésre ítélte azt a vádlottat, aki Nádudvaron halálos közlekedési balesetet okozott – közölte az MTI-vel a Debreceni Törvényszék közleményében.

A bíróság az ítélet végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, és 2 évre eltiltotta a járművezetéstől a vádlottat.

A tényállás szerint a vádlott múlt év október 2-án a reggeli órákban Nádudvar belterületén közlekedett pótkocsis járműszerelvénnyel 15 km/órás sebességgel. Egy útkereszteződésben megállt, majd úgy indult tovább egyenesen, hogy nem biztosított elsőbbséget a tőle jobbról érkező kerékpárosnak, akit a munkagép elejére szerelt rakodóvillával elütött. A baleset következtében a 65 éves nő elesett és megsérült. A sértettet a mentők kórházba szállították, ahol súlyos sérülései miatt október 8-án meghalt.

A bíróság súlyosító körülményként értékelte a KRESZ megsértését, továbbá azt, hogy a vádlott vezetői engedély nélkül közlekedett. Enyhítő körülményként vette figyelembe azt, hogy a férfi beismerte tettét, megbánást tanúsított, bocsánatot kért, illetve azt, hogy két kiskorú gyermek eltartásáról kell gondoskodnia.

Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyész súlyosbításért fellebbezett, míg a vádlott és védője tudomásul vette a döntést.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink