Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Donáth Anna elmondta, miért kérte fel Ceglédit

Létrehozva:

Elismerően nyilatkozott a publicistáról.

Ceglédi Zoltán politikai elemző, publicista, humorista január óta Donáth Anna stábjában dolgozik. Az Index felkereste a Momentum európai parlamenti képviselőjét, hogy pontosan milyen elemzői munkára kötötték meg a szerződést.

“Ceglédi Zoltánt több mint egy évtizedes tapasztalata és kommunikációs kvalitásai miatt kértem fel a munkára”- mondta a képviselő.

A feladat első része: a médiában és közbeszédben megjelenő témák rangsorolása, és az adott politikus profiljába illő téma kiválasztása, amelyben érdemes megnyilvánulni.
“Ezt követően pedig az adott témában rövid, közép és hosszú távú politikai kommunikációs üzenetek megfogalmazása, majd kidolgozása különböző platformokra – közösségi média, hagyományos média, élő szereplés”- tette hozzá Donáth Anna.

Ceglédit több kritika is érte a hír megjelenése után, mivel rendszeresen szólal meg független elemzőként, emellett publikál a kormány és az ellenzék politizálásáról is.

Legnépszerűbb cikkeink