Nagyvilág
Barack Obama szerint Trumpot nem érdekli az elnöki munka
Barack Obama volt amerikai elnök Donald Trump jelenlegi elnököt támadva kampányolt volt alelnöke, a demokraták elnökjelöltje, Joe Biden mellett szerdán a pennsylvaniai Philadelphiában.
A volt elnök egy autós kampányrendezvényen – ahol a jelenlévők a gépkocsijukban ültek – kifejtette: reménykedett abban, hogy az ő néhány intézkedését Donald Trump elnökként tovább viszi majd, de ebben csalatkoznia kellett. Szerinte a jelenlegi elnököt nem érdekli az elnöki munka, valóságshownak hiszi az elnökséget, csakis magának és a barátaink akart segíteni.
Ostorozta Trumpot a járványkezelése miatt, és úgy vélekedett, hogy az elnök nem védi meg az amerikaiakat sem a járványtól, sem annak következményeitől. „Még önmaga védelmében sem tudja megtenni a legfontosabb lépéseket” – mondta. Elismerte, hogy a koronavírus-járvány bármelyik elnököt próbára tette volna, de úgy vélekedett, hogy Trump különösen alkalmatlan.
„Ez nem valóságshow, ez a valóság, és nekünk együtt kellett élnünk annak a következményeivel, hogy ő (Trump) képtelennek bizonyult komolyan venni a munkáját” – jelentette ki a demokrata párti volt elnök.
Trump bírálatával szemben Obama dicsérte Bident és az alelnökjelöltet, Kamala Harrist. Mint mondta, „őket érdekli minden egyes amerikai sorsa, azoké is, akik nem értenek egyet velük”. Kijelentette: „ők minden egyes nap harcolni fognak értetek. Vigyáznak rátok és vigyáznak a demokráciára”.
A volt elnök az elmúlt négy év gazdasági eredményeit a saját kormányzatának tulajdonította, mondván, hogy Trump csak „megörökölte” azokat.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója