Nagyvilág

Spanyolország elérte az egymilliomodik fertőzöttet

Published

on

Eddig 34 366-an haltak meg. 

Spanyolországban átlépte az egymilliót a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma – jelentette szerdán a spanyol egészségügyi minisztérium, írja az MTI.

    A szaktárca tájékoztatása szerint 24 óra alatt több mint hatezer új esetet igazoltak a PCR-tesztek, míg a regisztrált esetszám mintegy 17 ezerrel emelkedett kedd óta.

    A dél-európai országban százezer emberből átlagosan 332 fertőzött. Az ország 17 tartományából nyolc marad alatta az országos átlagnak, míg a többi meghaladja.

    A legmagasabb a fertőzöttek aránya az észak-spanyolországi Navarrában, ahol százezerből 1021-en kapták el a vírust. Csütörtöktől korlátozzák a tartomány területéről a szabad ki- és belépést, továbbá bezárják a vendéglátó egységeket is hét hétre.

    A fertőzés eddigi halálos áldozatainak száma 34366. Az elmúlt egy hétben 575-en vesztették életüket, szerdán 43-an hunytak el – olvasható a minisztérium jelentésében.

    Covid-19 megbetegedéssel jelenleg 13698-an vannak kórházban, Intenzív osztályon 1930 pácienst kezelnek. Előbbi az ellátási kapacitások 11,5 százalékos, utóbbi 21,5 százalékos igénybevételét jelenti.

    Az egészségügyi minisztérium közölte: október 11-e és 17-e között mintegy 750 ezer PCR-tesztet végeztek el az országban, egyaránt beleszámítva az állami és a magán laboratóriumokban készült vizsgálatokat, amelyek 12,4 százaléka lett pozitív.

    A spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ úgy becsüli, hogy a koronavírusos esetek 70 százalékát sikerül azonosítani a jelenlegi tesztelési kapacitásokkal.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version