Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Érkezik Paul McCartney 17. szólólemeze

Létrehozva:

50 évvel az első szólólemeze után most itt a 17. 

Sir Paul McCartney új szólóalbummal jelentkezik decemberben. A McCartney III. című lemez minden számát a Beatles egykori tagja szerezte és adja elő, írja az MTI. Ez a harmadik ilyen a sorban.

    Az albumot, amelynek producere is maga volt, idén vette fel Sussexben. A 78 éves zenésznek ez a harmadik szólóalbuma, az elsőt 50 évvel ezelőtt, 1970-ben, a másodikat pedig 1980-ban adta ki.

    Mint felidézte, elzártan élt a családjával egy farmon, és minden nap dolgozott egy kicsit stúdiójában. Egy filmzenét készített, és eközben megszületett a lemez első száma. Felmerült benne, hogy mit is kezdjen ez után, és elővette azokat a félig kész darabokat, amelyeken az utóbbi éveken dolgozott.

    A megszülető dalokat saját zenei kíséretével vette fel. Úgy érezte, mintha csak saját örömére szerezne zenét, nem is gondolt rá munkaként, és azt sem gondolta volna, hogy végül lemez lesz belőle – mondta.

    McCartney legutóbbi lemeze 2018-ban jelent meg Egypt Station címmel. Tavaly még ezzel az anyaggal turnézott.

Legnépszerűbb cikkeink