Magyarország

Az ellenzéki pártok nem vesznek részt Hadházyék MTVA-blokádjában

Published

on

Egyik ellenzéki párt sem vesz részt hivatalosan a Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs által meghirdetett blokádban, amelyet a politikusok az állami tévé székházához hirdettek a nemzeti ünnepre, október 23-ra adta hírül az ATV Híradó.

A független képviselők a lejáratás és a gyűlöletkeltés ellen akarnak fellépni.

Korábban Hadházy Ákos úgy fogalmazott: ha százezer ember ott lesz, akkor elérhetik a céljukat. Ha kevesebb, azzal is üzenni tudnak a hatalomnak, hogy sokan követelnek változást. Az ATV Híradó az összes pártot megkereste: részt vesznek-e az akcióban.

A DK, az MSZP, a Jobbik, az LMP, a Momentum, és a Párbeszéd is úgy nyilatkozott – legtöbbször a járványhelyzetre hivatkozva –, hogy nem vesznek részt a blokádban, illetve, hogy aznap inkább az SZFE-sek ügyét helyezik előtérbe. 

A Liberálisok képviselője kedd reggel az ATV Startban jelezte, hogy ők sem vesznek részt az eseményen.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version