Magyarország
Eddig 15 magyar betegnek adtak remdesivirt
A hatóanyagot a WHO néhány napja hatástalannak minősítette.
Hét COVID–19 beteg kapta meg eddig a magyar gyártású remdesivirt a Semmelweis Egyetemen, amelynek három klinikája vesz részt a Richter Gedeon Nyrt. által gyártott koronavírus-gyógyszerrel kapcsolatos klinikai vizsgálatban. Az egyetem ugyanakkor a hatóanyag amerikai változatát már augusztus eleje óta használja, eddig 15 beteget kezeltek ezzel. A klinikákon alkalmazott magas színvonalú komplex terápia része a vérplazmaterápia is, amelyben eddig 57-en részesültek a Semmelweis Egyetemen, írja az egyetem közleménye.
A vírusszaporodást gátló, infúzióban adható remdesivir hatóanyagot kórházban fekvő, oxigénkezelést igénylő, súlyos állapotú betegek kaphatják, súlyos májkárosodás vagy jelentősen beszűkült vesefunkció esetében ugyanakkor nem adható.
Az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO ugyanakkor pár napja azt a megállapítást tette, hogy nincs jelentős hatása a betegek túlélési esélyeire a remdesivir nevű hatóanyagnak. 11 266 kórházban fekvő betegen tesztelték a szert, és azt állapították meg, hogy nem hatott jelentősen a halálozásukra, és nem csökkentette a lélegeztetés szükségességét vagy a kórházi tartózkodás idejét a kezelés során.
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Magyarország2023.05.31. 10:01
Százhetven kiállítóval nyílik meg az idei Ünnepi Könyvhét