Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Ibrahimovic két gólt szerzett a betegsége után

Létrehozva:

Képünk illusztráció/Shutterstock

Zlatan Ibrahimovic szerint csapata, az AC Milan képes lehet arra, hogy megnyerje az olasz labdarúgó-bajnokságot.

A 39 éves csatár, akit másfél hete nyilvánítottak gyógyultnak a koronavírus-fertőzésből, a városi rivális Internazionale legyőzése után beszélt erről, hozzátéve, hogy ezért küzdenek, és aki hisz magában, bármit elérhet.

A támadónak, aki a svéd válogatottban korábban 116 alkalommal lépett pályára, szeptember 24-én lett pozitív a koronavírustesztje, és klubja október 9-én közölte, hogy a legutóbbi két vizsgálata negatív eredményt hozott, így Milánó egészségügyi hatósága feloldotta a karanténkötelezettségét.

Ibrahimovic két gólt szerzett a városi rangadón, az AC Milan az ő jóvoltából már a 16. percben komoly előnybe került, és végül 2–1-es győzelmet aratott.

Arra a kérdésre, hogy fizikális állapota miatt tartott-e a mérkőzéstől, kijelentette, hogy nem, és – mint mondta – úgy volt vele, ha néhány mérkőzést még ki is kell hagynia, a derbin mindenképpen játszik.

A Milan az eddigi négy összecsapását megnyerte, és kilenc szerzett gól mellett mindössze az első volt, amit az Internazionalétől kapott.

(MTI)

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink