Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Karácsony helyi népszavazásokat akar az uniós segélyalap elosztásáról

Létrehozva:

Tavasszal már meg is lehetne tartani a népszavazásokat, több mint 20 település jelezte, hogy szívesen részt venne.

Népszavazásokat indítanának országszerte települések azért, hogy a koronavírus-járvány miatti uniós segélyalap legalább felét az önkormányzatok kaphassák meg – jelentette be Karácsony Gergely szombaton a Szabad Városok Közös Kiállása elnevezésű rendezvényen. Ez egy utolsó nagy roham az európai uniós pénzekért – idézi a főpolgármester szavait a Magyar Hang.

Karácsony korábban többször említette, hogy ideális lenne, ha az uniós forrásoknak egy része közvetlenül az önkormányzatokhoz juthatna el, hiszen helyben tudnak leginkább dönteni a felhasználásukról. A koronavírus-járvány a korábbinál is nehezebb helyzetbe hozta a településeket, erre most még inkább számítanának. Magyarország összességében több mint 6 milliárd eurót – vagyis 2000 milliárd forintot meghaladó összeget – kaphat a koronavírus elleni EU-mentőcsomagból, ennek legnagyobb részét (4,64 milliárdot) az újjáépítési alap teszi ki.

A főpolgármester azt kezdeményezte, hogy a „szabad városok és szabad települések” indítsanak el helyi népszavazási mozgalmat az európai uniós forrásokért. Ez azt jelenti, hogy írjanak ki helyi népszavazásokat annak érdekében, hogy a települések kezdeményezzék a kormánynál: az uniós segélyalap felét a helyi önkormányzatok lakosságarányosan használhassák fel. „Nem Budapestnek kérjük ezt a pénzt, hanem mindenkinek. Kistelepülésnek, nagyobb településnek, kormánypártinak, ellenzékinek, hiszen az önkormányzatok bajban vannak” – fogalmazott a főpolgármester, hozzátéve, hogy a helyi polgármestereknél senki nem tudja jobban, hogy mit kell helyben tenni.

Novemberben dönthetnek a helyi képviselő-testületek ezeknek a népszavazások kezdeményezéséről, a jogi procedúrának megfelelően pedig jövő tavasszal a referendumokat is megtarthatnák. Mindenhol ugyanazt a kérdést fogják feltenni, több mint 20 település már csatlakozott is a közös akcióhoz, de várják, hogy mások is hasonlóan döntsenek. Karácsony hozzátette, hogy ők most kiállnak a fideszes vezetésű önkormányzatokért is, a kormánynak „sok millió ember akaratát nem lehet csak úgy félresöpörni”.

A rendezvényen egyébként online bejelentkezett több vidéki polgármester is, akik egyöntetűen a kormányzati elvonások miatt problémákról beszéltek.

Legnépszerűbb cikkeink