Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Merkel: robbanásszerű emelkedésnek indult a fertőzések száma Németországban

Létrehozva:

Komoly bajba kerülhet Németország, ha nem sikerül megállítani a már most robbanásszerűen növekvő vírust, jelentette be Angela Merkel német kancellár, aki maratoni egyeztetésen van túl a tartományi kormányfőkkel.

Már nem csupán fenyegető veszély, hanem tény, hogy robbanásszerűen, exponenciálisan növekedik az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma Németországban – jelentette ki Angela Merkel kancellár szerda este Berlinben.

A kancellár a tartományi kormányfőkkel nyolc órán keresztül folytatott megbeszélése után hangsúlyozta, hogy fel kell tartóztatni a járványt, méghozzá nemcsak azért, mert túlterhelődhet az egészségügyi ellátórendszer, hanem azért is, mert Németország „gazdaságilag sem engedhet meg magának” még egyszer általános zárlatot, mint a járvány első hullámának idején.

A tartományi kormányfők megállapodtak: a hotspotokban – a leginkább fertőzött területeken – működő vendéglátóhelyeken és szórakozóhelyeken be kell vezetni a 23 órai kötelező zárórát, és 25, illetve a különösen súlyosan fertőzött gócpontokban 10 főre kell korlátozni a rendezvények, ünnepségek, összejövetelek résztvevőinek maximális számát.

Bő tíz nap múlva lehet majd felmérni, hogy mennyire hatásosak, és sikerül-e az új, és a már hónapok óta alkalmazott régi szabályok révén lassítani a járványt – mondta Angela Merkel, kiemelve, hogy Németország döntő jelentőségű napok előtt áll. Az is előfordulhat, hogy még szigorúbb korlátozásokat kell majd bevezetni – tette hozzá.

A 412 közigazgatási egység közül 47 tartozik a különösen súlyosan fertőzött gócpontok kategóriájába. Ezek többnyire nagyvárosi kerületek, például Berlin, Bréma, Essen, Frankfurt és Köln vagy összes, vagy számos kerülete. Az RKI szerdai adatai szerint az utóbbi 24 órában 5132 új fertőzöttet regisztráltak. Ez ezer esetet meghaladó növekedés az egy nappal korábbi 4122-höz képest. A teszttel igazolt esetek száma 334 585-ra emelkedett.

A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma az egy nappal korábbi 13 után jóval nagyobb mértékben, 43-mal nőtt, így 9677 halálos áldozata van a koronavírus-világjárványnak Németországban.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink