Magyarország

Megint állt a víz a felújított budafoki aluljáróban

Published

on

Ezúttal áramellátási gondok voltak, nem működött a szivattyú.

Tavaly építették át a Növény utcai aluljárót Budapesten, a XXII. kerületben, de az alján azóta legalább kétszer megállt a víz nagyobb esőzésekkor, például szerdán is – derült ki az RTL Klub Híradójának riportjából.

Amikor 2019 nyarán, még az aluljáró hivatalos átadása előtt is hasonlót tapasztaltak az arra járó autósok, a csatorna megkereste az építtető Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.-t (NIF), ahol akkor azt közölték, a problémát a heves esőzések mellett az okozta, hogy megrongálták a vezérlőszekrényeket, ezért a szivattyú nem működött. A szerda reggeli eset után a budafok-tétényi önkormányzat is a szivattyú meghibásodását említette okként.

A csatorna az aluljáró kivitelezőjéhez fordult, amely a NIF-hez irányította őket. Most azt közölték, hogy áramellátási problémák miatt nem működött szerda reggel a szivattyú, az aluljárót üzemeltető vállalkozó pedig rövid idő alatt elhárította a hibát.

A riportban figyelmeztettek: érdemes jól megfontolni, milyen mélységű vízbe hajtunk bele. Meghibásodhat az autó elektromos rendszere, ha pedig vizet szív a motor levegő helyett, tönkre is mehet.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version