Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Speciális felsőoktatási ösztöndíjrendszert kaphatnak az élsportolók

Létrehozva:

Fotó: Pozsonyi Roland

Augusztusban választották meg a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnökének Mocsai Lajost, aki a felsőoktatásban résztvevő hallgatók sporttevékenységén javítana.

A szakember az MTI-nek egy 2019-es felmérésre hivatkozva kiemelte: a helyzetet „nyugodtan lehet siralmasnak nevezni”. Hozzátette: jelenleg a felsőoktatásban résztvevő hallgatók közel ötven százaléka egyáltalán nem végez semmilyen sporttevékenységet. Huszonöt százalékuk keveset mozog, huszonöt százalékuk viszont heti rendszerességgel sportol. Utóbbiak egy része az élsportban érdekelt, a másik részhez tartozók pedig az egészségüket akarják megőrizni.

„Az egyetemeken, főiskolákon tanulók gyakorlatilag a jövő értelmiségének számítanak. Továbbra is fontos, hogy a fiatalok életében markánsan jelen legyen az élsport. Az élsportolók részére egy speciális ösztöndíjrendszert dolgoztunk ki, amely lehetőséget teremt a kettős karrierre, azaz ebben a csoportban az élsport mellett a diploma megszerzésére is nagy hangsúlyt fektetünk” – közölte.

Azokkal a hallgatókkal kapcsolatban pedig, akik nem élsportban gondolkodnak, nagyon fontos az utánpótlás bázis – hangsúlyozta.

„Itt fiatalabb korosztályokról van szó, mint az egyetemisták, de az utánpótlásban dolgozókkal együttműködve a cél az, hogy a jövő generációjának tanulással, sporttal teljes, valós közösségeket kínáljuk. Kicsit elkoptatott, de mindig muszáj beszélni róla, hogy a virtuális térben eltöltött időnél sokkal egészségesebbek a valós közösségekben szerzett tapasztalatok, élmények. A MEFS ezt a területet kiemelten fontosnak tartja, hiszen csak így tudjuk valóban megtölteni tartalommal a Sportoló Nemzet szlogent” – nyilatkozta.

A MEFS-elnöki tisztsége mellett Mocsai Lajos a Magyar Rektori Konferencia társelnökekeként is kíván hatni erre a folyamatra, míg a Testnevelési Egyetem rektoraként kiemelte, hogy az edzőképzés kapcsán több mint negyven sportági szövetséggel, illetve szakszövetséggel van kapcsolatban. A szakember kifejtette: minden eszköz a kezükben van ahhoz, hogy a felsőoktatásban tanulóknak segíteni tudjanak.

„Az egyetemekkel együttműködve az lesz az egyik fontos feladatom, hogy minden döntéshozót arra sarkalljak, hogy vegyen részt az ifjúság egészségének megőrzésére épülő programban” – jelentette ki.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink