Magyarország

Áder János elrendelte az egészségügyi törvény kihirdetését

Published

on

Áder János köztársasági elnök szerdán elrendelte az orvosi béremelést is tartalmazó egészségügyi törvény kihirdetését.

 Az ezzel kapcsolatos közleményében az államfő aláhúzta, hogy a döntés ritkán tapasztalható szakmai, politikai, szakbizottsági konszenzussal született meg.

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján szerdán megjelent közleményben az államfő azt írta: a törvénnyel szemben megalapozott alkotmányos kifogás nem támasztható, a még nyitott kérdésekre a végrehajtási rendeletek – a törvény hatályba lépéséig – választ adhatnak.

Áder János emlékeztetett: az Országgyűlés 2020. október 6-án fogadta el az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt, ami az egészségügyi dolgozók, orvosok munkavégzésének feltételeit, munkájuk megbecsülését és az egészségügyi tevékenység több területét érinti.

Az előterjesztés a Magyar Orvosi Kamara és a kormány közötti megállapodás révén került a parlament elé – mutatott rá közleményében az államfő, hozzátéve, hogy a törvényt az Országgyűlés kivételes eljárásban minden ellenzéki párt támogatásával egyhangúlag fogadta el.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version