Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Csúcson a brit munkanélküliség

Létrehozva:

Több mint háromévi csúcsra emelkedett a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában, elsősorban a koronavírus gazdasági hatásai miatt.

A brit statisztikai hivatal (ONS) keddi jelentése szerint az augusztussal zárult három hónapban átlagosan 4,5 százalékos volt a bejegyzett állástalanok aránya a szigetországban, 0,6 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban és 0,4 százalékponttal magasabb, mint az előző mozgó háromhavi időszakban.

Az ONS kimutatása szerint a június és augusztus közötti időszakban átlagosan 1,52 millió volt a bejegyzett munkanélküliek száma a gazdaságilag aktív felnőtt lakosságon belül, 209 ezerrel több, mint a tavalyi azonos időszakban.

Háromhavi összevetésben 138 ezerrel emelkedett az állástalanok száma, amely 2017 eleje óta nem volt olyan magas, mint a vizsgált időszakban. A statisztikából kitűnik az is, hogy szeptemberben 673 ezerrel kevesebben voltak aktív alkalmazotti állományban, mint márciusban.

A brit kormány március végén szigorú korlátozásokat rendelt el a koronavírus-járvány megfékezése céljából. Ezt a brit gazdaság is súlyosan megszenvedte: a végleges adatok szerint az idei második negyedévben 19,8 százalékkal zuhant a brit hazai össztermék (GDP) az első három hónaphoz viszonyítva. Ez példátlan mértékű visszaesés 1955 óta.

A brit gazdaság hivatalosan is recesszióban van, mivel megfelel annak a feltételnek, hogy teljesítménye két egymást követő negyedévben is csökkent.

A számokból az is kiderül, a vizsgált három hónapban rekordütemben, 114 ezerrel nőtt az elbocsátások száma a vállalatoknál, de ezek a folyamatok korántsem értek véget.

Paul Dales, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics főközgazdásza szerint az új járványügyi korlátozások néhány hónapra megakaszthatják az éppen elindult gazdasági kilábalást, emiatt pedig 7-8 százalékra is emelkedhet a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink