Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Trump már nem fertőz

Létrehozva:

Donald Trump amerikai elnök már nem fertőző – közölte Sean Conley, a Fehér Ház orvosa szombaton egy, a reggeli órákban elvégzett koronavírusteszt eredményére hivatkozva.

Az orvos szerint az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) kritériumai alapján az elnök véget vethet az önkéntes karanténnak tíz nappal az első tünetek jelentkezését követően.

Conley kiemelte: a betegség lefolyása során elvégzett tesztek folyamatosan csökkenő vírusszintet mutattak Trump szervezetében. Hozzátette, hogy továbbra is megfigyelés alatt fogja tartani az elnököt, aki minél hamarább vissza akar térni feladatai ellátásához.

Conley szerint Trumpnak az elmúlt több mint 24 órában nem volt láza és az egyéb tünetei is javultak, bár ezt nem részletezte.

A 74 éves politikus szombaton először jelent meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy megfertőződött a koronavírussal, és október 2-án kórházba került. Négy nap múltán tért vissza a Fehér Házba, ahol először nem az Ovális Irodában, hanem elkülönített helyiségben dolgozott.

Trump a jövő héten újult erővel veti bele magát az elnökválasztási kampányba, és több helyszínen is gyűlést tart. Hétfőn Floridában, kedden a pennsylvaniai Johnstownban, szerdán pedig az iowai Des Moines-ben jelenik meg a nyilvánosság előtt.
(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink