Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Katonai parádé miatt újra feszült a helyzet a két Korea között

Létrehozva:

A két ország közötti fegyvernyugvást előíró, Korea-közi megállapodások tiszteletben tartására szólította fel Phenjant Dél-Korea egy nappal az észak-koreai katonai parádé után, amely a kommunista országban kormányzó Munkapárt 75 évvel ezelőtti megalapításának évfordulóját ünnepelte.

A phenjani parádén közszemlére tettek egyebek között egy új típusú, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát és bemutattak egy új interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) is.

Szöulban vasárnap rendkívüli ülést tartott a dél-koreai nemzetbiztonsági hivatal, a tanácskozáson részt vett a külügyi, a védelmi és az országegyesítési tárca vezetője is. Az egyeztetést követően kiadott nyilatkozat szerint a felek áttekintették Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek a parádén elmondott beszédét is. Ebben a észak-koreai vezető leszögezte, hazája folytatja nukleáris haderejének bővítését, mindazonáltal hozzátette: reméli, hogy Észak- és Dél-Korea a koronavírus-járvány után újra szövetségre léphetnek.

A dél-koreai országegyesítési minisztérium ugyanakkor a Korea-közi megbeszélések újraindítását és a koronavírus-járvány elleni összefogást sürgette. A tárca részéről kiemelték, Kim Dzsong Un beszéde segítheti a Korea-közi kapcsolatok javulását.

A dél-koreai védelmi tárca részéről közölték, hogy az ország hírszerzése az Egyesült Államokkal közösen tanulmányozza a parádén bemutatott új típusú fegyvereket. Emlékeztettek arra, hogy beszédében Kim Dzsong Un hangsúlyozta: az észak-koreai hadsereg nem kíván megelőző csapást mérni.

Műholdfelvételek tanúsága szerint szombaton több ezer katona masírozott végig Phenjanban az államalapító Kim Ir Szenről elnevezett téren az unoka, a 2011-ben hivatalba lépett jelenlegi észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un előtt.

A korábbi gyakorlattal ellentétben idén nem hívták meg a külföldi sajtót a felvonulásra, feltehetően a járványveszély miatt.

(MTI)

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink