Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

A járvány ellenére megkezdődtek a parlamenti választások Litvániában

Létrehozva:

A koronavírus miatt bevezetett járványügyi korlátozások közepette kezdődött meg vasárnap Litvániában a parlamenti választások első fordulója: a szavazókat a fertőzésveszély csökkentése érdekében arra biztatják, saját tollat vigyenek a szavazóhelyiségekbe.

A közterületeken több, gépjárművel áthajtható szavazópontot is felállítottak. A karanténban lévő mintegy 32 ezer ember otthonában szavazhat.

A voksolást elemzők szerint elsősorban a jelenleg kormányzó, centrista Litván Gazdák és Zöldek Uniója (LGPU) pártszövetség és a legnagyobb ellenzéki erőnek számító Haza Szövetsége-Litván Konzervatívok tömörülés küzdelme lesz, amelynek során vélhetően egyik sem szerez abszolút többséget.

Rajtuk kívül további 3-4 párt parlamentbe kerülését tartják valószínűnek.

A litván választási törvények értelmében a 141 tagú parlament (Seimas) 71 tagját pártlistáról választják meg vasárnap, a maradék 70-et pedig – körzeti választás alapján – az október 25-én tartandó második fordulóban.

Az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott ország a jelentős gazdasági növekedés ellenére továbbra is jövedelmi egyenlőtlenségekkel küzd, 2019-ben még mindig a lakosság egyötöde volt kitéve a szegénység kockázatának, főként az idősek. Ez az arány egy évtizede nem változott.

Szakértők szerint a szavazók elsősorban a Saulius Skvernelis miniszterelnök vezette kabinet járványkezeléséről, valamint a szomszédos fehéroroszországi válság során hozott döntéseiről mondanak véleményt vasárnap.

Litvánia – Lettország és Észtország mellett – az Európai Unió tagállamai közül elsőként hozott szankciókat a minszki vezetés ellen, mert az szerinte elcsalta az augusztus 9-i elnökválasztást. Vilnius emellett menedéket nyújtott Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezetőnek, valamint hazarendelte konzultációra fehéroroszországi nagykövetét és több diplomatáját.

A balti országban szombaton 205 új vírusfertőzést regisztráltak, ez a legmagasabb napi növekmény a járvány kezdete óta, s így a regisztrált fertőzöttek száma elérte a 8714-et. A vírus okozta Covid-19-nek 103 igazolt halálos áldozata van.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink