Nagyvilág
Nem lesz vita Biden és Trump között 15-én
Az elnökjelölteknek más elfoglaltsága lesz. 22-én viszont lehet, hogy lesz vita. Trump beszélt a betegségéről, most először a nehézségekről is.
Az elnökjelölti vitákat szervező bizottság pénteken bejelentette: hivatalosan is törölte a második országos televíziós vitát Donald Trump elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden között. A Fehér Ház közben tudatta: Trump folytatja újraválasztási kampányát.
Közleményében az elnökjelölti vitákat szervező bizottság leszögezte: mindkét jelölt kampánya „a vita napjára más irányú terveket” jelentett be.
„Most már látszik, hogy október 15-én nem lesz vita, így a bizottság a figyelmét az október 22-én tartandó elnökjelölti vitára összpontosítja” – fogalmaztak a szervezők.
A második elnökjelölti vitát a floridai Miamiban tartották volna, de a koronavírus-járvány és Donald Trump vírusfertőzése miatt a szervezők virtuális, azaz interneten tartott vitát szerettek volna.
Ebbe Joe Biden beleegyezett, Donald Trump azonban nem. Az elnök úgy fogalmazott: „nem vesztegeti az idejét” virtuális vitákra, mert azok szerinte „nem viták”.
Trump pénteken igen aktív volt: rádiós és televíziós interjúkat adott, továbbá bejelentette, hogy hétfőn Floridában kampányol.
A jobboldali Rush Limbaugh rádiós műsorában a betegségéről beszélt. Kifejtette, hogy a kísérleti gyógyszerek nélkül talán még súlyosabb állapotba kerülhetett volna.
„Ma megkérdeztem az orvosokat, és azt mondták, hogy nagyon beteg is lehettem volna, éppen afelé tartottam” – fogalmazott Trump, amelynek átlagosan 10-15 millió hallgatója van.
„Nem voltam a legnagyszerűbb formában” – mondta az elnök a megfertőződése utáni napokról. Trump először beszélt részletesebben a betegségéről, eddig inkább pozitív üzeneteket igyekezett megfogalmazni, többször is hangsúlyozva, hogy „remekül van”. A Walter Reed katonai kórházban őt kezelő orvoscsoport és Sean Conley, a Fehér Ház orvosa is kedvező képet festett az állapotáról, igaz, Conley a kórházi kezelés után három nappal közölte, hogy az elnöknek rövid ideig kívülről adagolt oxigénre is szüksége volt.
Az amerikai elnököt október 2-án szállították kórházba, miután a megelőző napon koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak nála. Négy nap múltán tért vissza a Fehér Házba, ahol először nem az Ovális Irodában, hanem elkülönített helyiségben dolgozott.
A kórházban antitestkoktélt, vírusellenes remdesivirt, szteroidot és más készítményeket kapott. Még csütörtök este kiadott közleményében a Fehér Ház orvosa kielégítőnek minősítette az elnök egészségi állapotát, és tudatta, akár már választási rendezvényeken is részt vehet.
Trump a rádióműsorban kifejtette: a kísérleti antitestkezelés – amelyben tíznél kevesebb amerikai részesült –, rendkívül hatékony volt, és igyekszik az élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) figyelmébe ajánlani a készítményt, hogy mielőbb engedélyezze szélesebb körű alkalmazását sürgős esetekben. A gyógyszert két amerikai vállalat gyártja.
A Fox televíziónak adott interjújában péntek este Trump elmondta, hogy megcsinálták nála az újabb vírustesztet. Az eredményt azonban nem közölte. Azt is elmondta, hogy lezárult a kezelése a vírusellenes remdesivirrel.
„Igazán erősnek érzem magam” – fogalmazott.
-
Magyarország2025.01.16. 6:56
Februártól drágul a műszaki vizsga, de ez még nem minden
-
Magyarország2025.02.08. 12:30
Számos program lesz a farsangi időszakban a Balatonnál
-
Magyarország2025.02.19. 10:49
Nő a bírák és a bírósági dolgozók illetménye
-
Magyarország2025.02.18. 1:16
Az állatok védelme is kiemelten fontos az extrém hideg időben